Létrehozva: 2019.10.25.

Targoncával hajtott a ház falának a magyar énekes

Abebe Dániel igazi gézengúz volt gyerekkorában. Ijesztő történetet mesélt el.

Sok évvel ezelőtti sztorit mesélt el Abebe Dániel! Az énekes kisfiúként nagy csibész volt. Mindenbe beleütötte az orrát, így esett meg, hogy hat évesen kileste, mikor üres a targonca, majd beült a járgányba, amivel aztán a ház falának ütközött.

Fotó: Keller Mátyás

„Annak idején, a szüleim fiatal orvosok voltak, orvosszálláson laktunk. Én hat-hét év közötti suhanc lehettem. Kinéztem, hogy mindig jön a szemeteskocsi, ami akkor egy átalakított targonca volt. Kilestem, hogy hogyan kell elindítani, és akkor vezetni tudom. Be is ugrottam, elfordítottam a kulcsot, csak elfelejtettem, hogy a kormányt tekerni kell. A három méterre lévő ház falába úgy belecsattantam, mint a huzat” – mesélte el a Life TV-n futó Nyugi, köztünk marad! című talkshow-ban az énekes, aki csodával határos módon sérülés nélkül megúszta a balesetet. Egy atyai pofonnal viszont gazdagabb lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt