Létrehozva: 2016.05.17.

A sztárokat is kiborítja a taxis tüntetés!

Hamarosan döntés születik a taxisok kontra Uber ügyben, de ez sem tartja vissza a taxisokat attól, hogy sokadszorra is megbénítsák Budapest közlekedését. Ez pedig érthetõen sokaknak nem tetszik.

Lassan olyan a fővárosi közlekedés, mintha Újdelhiben vagy Pekingben lennénk, ahol folyamatosan kikerülhetetlen dugók keserítik meg az emberek életét. Csakhogy amíg ezekben a városokban ez természetes, addig nálunk az egymást érő taxis sztrájkok képesek kiváltani ezt a fajta káoszt.

Ebből lassan mindenkinek elege lesz. Eddig sem voltak túl népszerűek a taxisok, és ez a harc egyre inkább antipatikussá teszi őket. Már a legjámborabb sztároknál is elpattan a cérna, nem is rejtik véka alá avéleményüket.

Csonka András sárga taxiktól körülvéve araszolt a forgalomban kedd délelőtt,  akadt  hát ideje bőven egy fénykép és egy rövid üzenet posztolására is.

Megszólalt az ügyben a Sebestyén Balázs, Vadon Jani, Rákóczi Feri trió is, akik szintén nem a taxisok mellett érveltek.

"A taxisok ne a Uberesekkel akarjanak beszélni, hanem azokkal a 'kollégáikkal' akik csalnak, és tizenötezer forintot kérnek el a gyanútlan külföldi utastól, ha a reptérről beviszik a belvárosba."

Meg lehet próbálni lelassítani a jövőt, de ennek semmi értelme. Drukkolok az Ubernek, mert irritál, amit a taxisok csinálnak, tisztelet a kivételnek.

"Véleményem szerint olyan szabályozás kell, ami támogatja a fejlődést és a versenyhelyzetet. Az Uber betiltása nem ezt segíti elő. Ha megtörténik, továbbra is az marad, hogy hívsz egy taxit, és majd a végén kiderül, hogy becsületes volt, vagy sem. Az Uber esetében nincs ilyen" - foglalt állást a kérdésben Balázs a Morning Show-ban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott