Létrehozva: 2016.11.02.

A szcientológiát okolja szakításáért a sztárdíva

Tom Cruise egyháza a bûnös az énekesnõ szerint, amiért tönkrement az eljegyzése. Võlegénye a vallás hatása alá került...

Mariah Carey bűnbakot talált a szakítására. Milliárdos ausztrál vőlegénye, James Packer múlt héten adta ki az útját, és bontotta fel az eljegyzésüket. A váratlan szakítás oka állítólag Packer üzleti menedzsere, Tommy Davis, aki egykor a Szcientológiai Egyház szóvivője volt, de máig vallja a tanaikat.

"Mariah és James augusztusban még házakat nézegettek Beverly Hills-ben, minden rendben volt köztük, Mariah őszintén hitte, hogy megtalálta lelki társát. Aztán James hirtelen megváltozott. Szeptemberre olyan lett, mintha kicserélték volna. Mariah arra gyanakszik, hogy Tommy hatása alá került.”

– tudta meg egy Mariah-hoz közeli forrástól a Page Six.

A pár szeptemberben annyira összeveszett Görögországban, hogy azóta nem is beszéltek egymással. Állítólag egy fiatal táncos fiú is volt Mariah közelében, akire a vőlegény borzasztó féltékeny lett.

Maga James Packer 2006-ig, négy évig volt a Szcientológiai Egyház aktív tagja, amelybe Tom Cruise vezette be. Most pedig - Carey elmélete szerint - újra hívő lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját