Létrehozva: 2020.07.24.

A Ripost megmutatja: Így készül a Balatoni Nyár 

Lassan félidőhöz érkezik a Duna Televízió Balatoni Nyár című délelőtti magazinműsora, ezért a Ripost úgy gondolta, itt az ideje a nézőknek bepillantást nyújtani a háttér munkálatokba is.

Kevés ideálisabb környezet van egy élő magazinműsor helyszínének, mint révfülöpi móló. Nem csoda hát, hogy itt található a Balatoni Nyár birodalma. Szép időben mindig a csodás panorámát biztosító teraszon készülnek az adások. Ez pedig csak még inkább ihletet ad a műsorvezetőknek.

Fotó: Sulyok László

Ide utaztunk le, hogy pár izgalmas kulisszatitokra derítsünk fényt. Ebben Forró Bence volt a segítségünkre, aki lelkesen kalauzolta körbe a Ripost munkatársát. Többek között kiderült, hogy a legnyugodtabb perceket adás előtt a sminkszobában töltik a műsorvezetők, de a jóképű műsorvezető azt is elárulta, miért nem hajlandó rövidnadrágban kamerák elé ülni.

„Felváltva vezetjük a műsort, vasárnap lejövünk, pénteken megyünk haza. Az egész stáb egy helyen lakik, ami nagyon jó mert összekovácsolódik a csapat. Esténként jókat beszélgetünk néha iszogatunk is, de mostanában ezt már ritkábban teszem. Inkább a családommal vagyok, akiket nem viszek be a táborba, mert egy 3 hónapos kisbabának nem lenne elég kényelmes. Amikor ők is velem tartanak, bérlünk egy nyaralót a környéken” – mesélte Bence.

„A terasz mindenki nagy kedvence. Amikor jó idő van, gyönyörű a panoráma, alig akarjuk itt hagyni. Sőt, amikor nincs műsor, akkor is gyakran itt időzünk, iszunk egy kávét, vagy csak úgy beszélgetünk.”

Fotó: Sulyok László

„Ez itt a központ, itt végzik a szerkesztők háttérmunkát. Ők szervezik a vendégeket és segítenek a kérdéseket összeállítani. A munkájuk nagyon nagy segítség számunka.”

Fotó: Sulyok László

„Engem a baloldali székben szoktak sminkelni, a nagy tükröknél inkább a vendégeket csinosítják. Legtöbbször nekem egy púder elegendő. Kezdetben furcsa volt, de aztán megszoktam, sőt, komolyan mondom, hogy a reggeli kávém előtt szinte relaxációs gyakorlatnak élem meg azt a nyugodt néhány percet, amit ebben a székben töltök.„

Fotó: Sulyok László

„Az öltöztetőnk birodalmában minden megtalálható. Én az elegánsabb ruhákat kedvelem jobban, ezért rövidnadrágban például soha nem vezetnék műsort. Elég régi vágású és konzervatív vagyok. Nem megyünk munkába rövidnadrágban, max a strandra vagy a haverokkal sörözni.”

Fotó: Sulyok László

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott