Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.11.13.

A rendőrök orra előtt fosztották ki Sarka Kata édesanyját

A nagyszülõk házába törtek be kétszer egymás után. A helyszínelésnél lett oda mindene.

Rendőrségi helyszínelés közben lopták meg Sarka Kata édesanyját.

A tolvajok meglovasították a kézitáskáját, benne minden értékével. Az eset a rendőrség számára is kellemetlen, ezért nagy erőkkel nyomoznak.

A fura bűneset előzménye Sarka Kata nagyszüleinek vidéki otthonában történt. Vasárnapra virradóra ugyanis eddig ismeretlen tettesek betörtek az idős házaspár családi házába, és kifosztották őket. Kata édesanyja a helyszínre sietett, igyekezett segíteni idős szüleinek, de legfőképp próbálta megnyugtatni őket. Eközben lett ő is bűncselekmény áldozata.

– Értesítettük a rendőrséget, felvették a jegyzőkönyvet, ez után helyszínelők érkeztek, nyomokat rögzítettek, tették a dolgukat. És akkor egyszer csak feltűnt, hogy nincs meg a táskám – mesélte a kálváriáját Katalin asszony a Borsnak.

– Azonnal jeleztük az illetéseknek, hogy itt valami nem stimmel. Amíg helyszíneltek, valóban felügyelet nélkül maradt pár percre a táskám,

de érthetetlen, hogyan tudtak a tettesek észrevétlenül besurranni a házba, és elvinni azt. Minden személyes holmim abban volt. Az irataim, a pénztárcám, a telefonom, egyszóval egy élet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel