Létrehozva: 2018.08.08.

A lakása is ráment a tartozásra az ismert magyar énekesnek

MC Hawer komoly döntést hozott, hogy megelõzze a bajt. Úgy fest, jól döntött.

MC Hawer éveken át komoly alkoholproblémával és szerencsejáték- függőséggel küzdött, emitt nemcsak az egészségi állapota romlott meg, de hatalmas adósságba is verte magát.

Szerencsére szenvedélybetegségeiből azóta kigyógyult, s bár nagy árat fizetett, úgy fest, a tartozásokból is végleg kilábalt.

„Eladtam a fedelet a fejem fölül, mert iszonyatosan nyomasztott az a sok tartozás. Szerencsére hamar lett vevő az otthonomra. Persze nagyon sajnáltam, de nem láttam más kiutat a szorult helyzetemből. Utolsó nekifutással még részletfizetést kértem, de az olyan megszorító volt, hogy tudtam, a vége az lesz, hogy elárverezik a lakásomat...

– kezdte MC Hawer, aki ötvenhárom évesen kezdett új életet.

„Aránylag  jó áron tudtam eladni az otthonomat, most kivettem egy jó kis albérletet, ami talán még szebb is, mint a lakásom volt. Új életet kezdek! Nemrég vettem egy BMW-t, és most, hogy nincs adósságom, idős koromra az a tervem, hogy a gyönyörű autómmal beutazom egész Európát”

– mondta MC Hawer, aki már el is indult a körútjára, első állomásnak Erdélyt választotta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét