Létrehozva: 2017.04.16.

A közös babázás kovácsolta össze a két híres magyar sztárt

Míg Peller Mariannt és Péter-Szabó Szilvit eddig csak egymástól függetlenül láthattuk a tévében és az újságokban, most fény derült a titokra, miszerint egy nagyon kedves közös téma is összeköti õket!

„Kevesen tudják, hogy mi valójában nagyon régóta ismerjük egymást Szilvivel. - Kezdte a %RIPOST%-nak Peller Mariann. – A közös szimpátia mindig is megvolt közöttünk, ráadásul Harsányi Levi is egy komoly kapocs. Míg nekem évek óta a kollégám, addig Szilvivel több mint tizenöt éves barátságot ápol, és boldogan mesélt mindkettőnknek arról, hogy épp mi van a másikkal.”
Míg Mariann már négy éve, első fia születése óta éli az édesanyák mindennapjait, addig Szilvi számára ez egy néhány hónapja tartó csodálatos új élmény.

„Mintha egy másik kontinensre utazna az ember, olyan egy nő életében a kisbabája érkezése - mondta lapunknak Péter-Szabó SzilviMíg korábban leginkább a munkáról vagy a szabadidőről beszélgettem a barátnőimmel, mára már leginkább a gyereknevelés kerül előtérbe, amihez remek partnerre találtam Mariann személyében. Hogy csak egy példát említsek, így csupán négy és fél hónap tapasztalattal a hátam mögött nagyon nagy segítség volt az, hogy megmutatta, hogy szerinte hogyan érdemes a babapopsi krémet felkenni a legnagyobb sikerrel.”

„Szilvi egyébként ösztönösen kiváló anyuka, és magamból kiindulva én sem szerettem, ha beleszólnak a dolgaimba, kizárólag akkor adok tanácsot, ha ő kér” -tette hozzá Mariann, aki titkon azt reméli, hogy kisebbik fia, és az énekesnő kislánya között a kicsi korkülönbség miatt néhány év múlva egy nagyon jó barátság is kialakulhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban