Létrehozva: 2020.04.14.

A koronavírus miatt elmaradt Oszvald Marika születésnapja

Az operettprimadonna április 12-én lett 68 éves, de a koronavírus-járvány miatt sajnos nem ünnepelhetett úgy, ahogy szeretett volna.

Április 12-e igazán jelentős napnak számít Oszvald Marika életében, hiszen ekkor, húsvétvasárnap ünnepelte a születésnapját. Idén egész pontosan a hatvannyolcadikat.


Fotó: Markovics Gábor

A Budapest-Bamako ralit is megjárt operettprimadonna természetesen már régóta készült egy óriási ünnepségre, ám ez most sajnos elmaradt a koronavírus miatt.

„Nyilván nagyon szerettem volna egy óriási bulit csapni! A húsvét nálam egy különleges dolog, ugyanis pont húsvétkor születtem és idén is húsvétvasárnapra esik a születésnapom. Ráaádsul az apukám, az öcsém és az unokaöcsém is Gyula, nekik névnapjuk volt április 12-én. De hát sajnos, hiába lett volna nagyon jó együtt ünnepelni, most lemondtunk erről, mert óvjuk magunkat” – kezdte a Ripost-nak a színésznő, aki a jelenlegi helyzet miatt már annak is örül, ha lánya meglátogatja és kicsit tudnak beszélgetni a kertben, persze ügyelve arra, hogy betartsák a 2 méter távolságot.

A színésznő azt is elárulta, hogy jól van és a bezártságot is viszonylag jól viseli. Bevásárolni sem jár, de szerencsére van két nagyon kedves szomszédja, akik mindent megvesznek helyette.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott