Létrehozva: 2016.05.31.

40 év után végre börtönbe kerülhet a pedofil Oscar-díjas

Roman Polanski ellen négy évtizede elfogatóparancs van érvényben az USA-ban. Azóta olyan országokban él, amikben nincs közvetlen kiadatás az Amerikai Egyesült Államoknak.

Roman Polanski 1977-ben leitatott, bedrogozott és megerőszakolt egy 13 éves lányt Los Angelesben. A pedofil bűntény miatt sosem kapta meg méltó büntetését, mert az ítélethirdetése elől külföldre szökött, és azóta sem tette be a lábát az USA területére.

Jelenleg hazájában, Lengyelországban él. Tavaly a krakkói bíróság úgy döntött, hogy nem adják ki Polanskit az USA-nak. Most viszont fordulhat a kocka, és az igazságszolgáltatás utolérheti a rendezőt.

Lengyelország igazságügy-minisztere a tavalyi ítéletet semmisnek nyilvánította, és fellebbezést nyújtott be. Ha pedig kiadják az Egyesült Államok valamelyik hatóságának, akkor a 82 éves rendező akár több évtizedes börtönbüntetést is kaphat pedofília miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott