Létrehozva: 2016.12.06.

4 milliós vita! Megszólal Erdei Zsolt egykori menedzsere

Nem tisztünk igazságot tenni a világbajnok bokszolónk és egykori menedzsere között zajló vitában, hiszen a rendõrség már vizsgálja az ügyet, de Erdei Zsolt után most hallgattassék meg a másik fél is.

Erdei Zsolt a %RIPOST% napilap december 3-i számában vádolta meg korábbi menedzserét azzal, hogy megrövidítette 4 millió forinttal. Az ügyben a rendőrség is nyomoz, sőt: felszámolási eljárás is indult Winhoffer Katalin cége ellen.

A cégtulajdonos hétfő reggel szerkesztőségünkben reagált Madár vádjaira. Természetesen azt állítja, hogy egyetlen fillérrel sem károsította meg volt ügyfelét.

"Zsolttal egészen a közelmúltig közös ügyvédünk volt, innen ered az ismeretségünk. Két és fél évvel ezelőtt, amikor minden szempontból a mélyponton volt, a megítélése és a sajtója is lehangoló képet festett, menedzsert keresett maga mellé. Olyasvalakit, aki átfogóan hozza rendbe az ügyeit.

Róla azt kell tudni, hogy folyamatosan elégedetlen a menedzsereivel, és rendre úgy érzi, hogy lehúzzák, kihasználják.

Éppen ezért, amikor az ügyvédünk összehozott minket, én alaposan megfontoltam a lehetőséget, és egy másik menedzsert ajánlottam neki. Az illető azonban csak a sajtóügyeket vállalta volna, Zsoltnak pedig ennél többre volt szüksége. Végül elvállaltam az egyébként nagyon komplex feladatkört”

- mesélt a kezdetekről Winhoffer Katalin, aki nem titkolja, saját sikereként éli meg, hogy a sportoló kikapaszkodott a „gödörből”.

"Gyakorlatilag a személye körüli összes teendőt én és kollégáim láttuk el. Intéztem a szponzori szerződéseit, a sajtókapcsolatait, szerveztem a programjait, és lelki támaszt nyújtottam neki, ami bőven túlmutatott egy átlagos menedzseri feladatkörön. Jól is alakultak a dolgai, de egy idő után nehezményezni kezdte, hogy üzletasszonyként más emberekkel is foglalkoznom kellett. Szerette volna, ha csak vele foglalkozom, és ezt tulajdonképpen indokolttá is tették a feladatok. Napi öt-hat órát, néha pedig ennél is többet töltöttem az ő ügyeinek irányításával, este pedig hosszasan beszéltünk telefonon. Én tudtam róla gyakorlatilag mindent”

- mondta Katalin, aki szerint külső hatások vezettek oda, hogy ismert, egykori ügyfele most hatalmas összegű tartozással vádolja…

"Úgy gondolom, hogy a kapcsolatunk azon csúszhatott el, hogy Zsolt nagyon befolyásolható személyiség, és egy idő után mások tanácsaira kezdett figyelni.

Õ egyáltalán nem figyel a dolgaira. Mindent elveszít, szétszórt, és nem akar felnőni. Ha valamilyen papírt fontos lenne megőriznie, az biztos, hogy soha nem kerül elő, ha megkapja.

 

Ebből fakadt, hogy a teljes adminisztrációját én kezeltem, amely a mai napig nálam van. Emellett Zsolt nem akarta elismerni azokat a költségeimet, amik a közös munkánk során keletkeztek. Amikor előállt azzal, hogy tartozom neki, ő nem tudta, hogy több mint öt havi tiszteletdíjammal tartoztak már. Minden az én cégemen keresztül folyt át, és azért érdekes a mostani állítása, mert éppen ő volt az, aki írásban elismerte, hogy az utolsó fillérig elszámoltam neki mindennel. Mivel abban az időben nagyon sok helyről és nagyon sok bevétele származott, nagyjából negyedévente számoltunk el. Ilyenkor számlát állított ki. Miután megromlott a viszonyunk, idén augusztusban e-mailben kértem, hogy írjuk alá a megállapodást éppen azért, hogy egymás felé meg lehessen tenni az esetleges kifizetéseket, de erre választ nem kaptam, és nem keresett”

- emlékezett vissza Erdei Zsolt korábbi menedzsere, aki úgy véli, személyesen kellene tisztázniuk a konfliktusukat, és állítja, erre a volt bokszoló nem hajlandó.

"Zsolt új ügyvédei tévedésből tartozásként róják föl nekem azt az összeget is, amivel valójában éppen ő tartozik nekem. Itt két számlaköteg cserélt gazdát, melyek összege nagyjából éppen azonos. De az összefésülés valamiért nem történik meg. Ahelyett fordul a sajtóhoz, hogy velem leülne és átbeszélnék az ügyeinket, miközben a háttérben szervezkedik ellenem, melyről konkrét információim vannak az üzleti kapcsolataimon keresztül.

Én több tízmillió forintot kerestem neki az együttműködésünk alatt, amit természetesen igazolni is tudok, de ő túlvállalta magát anyagilag.

Kicsit úgy érzem, hogy Zsolt inkubátorban él, mint egyébként sok olyan sportoló, aki befejezte az aktív pályafutását. A sporton túl számára nem igazán létezik más világ. Én mindenképpen tiszta vagyok ebben az ügyben, és ő most nagyon hálátlanul reagál. Ellenem fordította a kollégáimat. Nagyon várom, hogy megköttessen köztünk a megállapodás. Szeretném, ha kibújna az árnyékból, és leülne velem szemtől szemben, és tisztáznánk ezt a vitát…”

- zárta le a történetet a saját szemszögéből nézve Winhoffer Katalin.

Természetesen a %RIPOST% ismét megkereste Erdei Zsoltot, aki többször is felnevetett korábbi menedzsere szavait hallva, majd röviden reagált.

"Ha azt állítja, hogy nem tartozik nekem, akkor hazudik. Nem lehet elérni engem? Ez érdekes, mert a telefonszámom nem változott. Katalin egy lépést nem tett az elmúlt két hónapban, hogy rendezze felém a tartozását, én pedig már felhagytam azzal, hogy keressem. Egyébként nemrég egy étteremben összefutottunk, egymás mellett volt az asztalunk. Összeszorult a gyomrom, de természetesen nem csináltam jelenetet sőt, udvariasan köszöntem neki. Amennyiben Katalin szeretett volna tőlem valamit, ott biztosan lett volna lehetősége megszólítani.

Komolyan mondom, többet vártam tőle. Besétál egy szerkesztőségbe és számlakötegekre hivatkozik, bármilyen bizonyítás nélkül?

- hitetlenkedett Madár, majd így folytatta:

"A könyvelőm intézett mindent, aki előtt Katalin szóban is elismerte, hogy tartozik nekem. Erre tehát van tanú és írásos bizonyítékok is. Megállapodtunk egy összegben - mert engedményeket is adtam - ,csak hogy nagyobb eséllyel lássam viszont a pénzem, de azóta sem történt semmi. Én a tiszteletdíját természetesen kifizettem, miután kiderült, hogy egy könyvelési hiba folytán nem lett időben átutalva számára”

- summázta véleményét Zsolt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott