Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.17.

Szinte teljesen vak a fotós, aki meghódította Ördög Nóráékat is

Nánási Pál a napokban indította útjára internetes fotós tehetségkutató műsorát, melyre több mint ezer pályamunka érkezett, köztük Bence képei is.

Nánási Pál és Ördög Nóra egy héttel ezelőtt töltötték fel a Big Shot címre keresztelt fotós tehetségkutató műsor első, válogató adását a saját YouTube-csatornájukra. A műsor célja, hogy felfedezze és segítse a fotós szakma iránt érdeklődő tehetségeket. Erre a lehetőségre talált rá Bertyák Bence amatőr fotós, aki jelentős hátránnyal indult, hiszen a látása születése óta egy százalék alatti. Nánási Pált alaposan meglepte a srác jelentkezése, hiszen korábban sosem hallott hasonló hátránnyal élő fotósról…

„Ezer jelentkező küldött képeket a Big Shot-ra és persze a többség bemutatkozó videót is mellékelt, de bevallom, azok megnézésére nem jutott időm. Így fogalmam sem volt róla, hogy Bence, akinek nagyon tetszettek a képei, szinte alig-alig lát. Ő azért került be a száz legjobb közé, mert magával ragadott a látásmódja, és nem azért, mert hátrányból indult a többiekhez képest” – szögezte le Pál, aki annak ellenére is szép jövőt jósol Bencének, hogy végül nem válogatták be a top 10-be.

„Hátborzongató élmény volt szembesülni azzal, hogy Bence látássérültként is képes ennyire beszédes képeket létrehozni. Csodálatraméltó, ahogyan az életét éli és gondolkodik a világról! A képei azt üzenik, hogy tényleg nincs lehetetlen. Ő maga az akarat diadala. Bár most nem jutott be a legjobbak közé, de nyomon fogom követni a pályáját és bármikor számíthat rám, ha szakmai tanácsra van szüksége” – mondta Nánási Pál, aki bármikor szívesen ad tanácsot Bencének, akinek hatalmas lökést adott, hogy a fotóművész fantáziát lát a munkáiban.

„Világ életemben igyekeztem olyan hobbikat választani magamnak, amiben alapvetően komoly hátrányként kellene jelentkeznie a több mint kilencvenkilenc százalékos látássérülésemnek” – kezdte lapunknak a látássérült fiatal.

„Íjászkodtam és ezért választottam a csillagászatot is. A fotózás pedig gyermekkori szerelem volt. Édesapámnak volt egy gépe, amit minden kirándulásra vittem magammal és csak úgy kattintgattam. Később az egyetemen földrajz szakra jártam, ahol gyakran kellett képeket készítenem, így vettem egy gépet, majd egyre komolyabbakat szereztem be. Nyilván jóval tovább tart elkészíteni egy képet, úgy hogy csak foltokat, sziluetteket látok, de nem lehetetlen! Az elkészült képbe belenagyítok és úgy próbálom megfigyelni a részleteket. Általában olyan modellekkel dolgozom, akik tisztában vannak vele, hogy nálam egy fotózás jóval tovább tart, mint egy látó kollégánál… Tavaly nyáron jelentkeztem a Big Shot-ba, de tényleg nem számítottam rá, hogy bejutok a legjobb százba” – mondta a Ripost-nak Bence, aki a jövőben hivatásszerűen szeretné űzni a fotózást.

 

„Hatalmas visszaigazolás számomra ez az egész. Pálnak köszönhetően már tudom, hogy jó úton járok és mindent el fogok követni annak érdekében, hogy profi fotós legyek, tudomásom szerint az egyetlen, aki látássérült. Már most alig várom a Big Shot következő évadát, amire biztosan jelentkezni fogok” – jelentette ki a fiatal tehetség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője