Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.08.

Szikora Robi csúnyán átverte Szűcs Judithot

A zenész fél évszázados karrierjének relikviái között kutakodott és rengeteg kincs akadt a kezébe. Többek között egy rádiófelvétel...

Mára már feledésbe merültek a Szikora Róbert és Fenyő Miklós közötti ellentét részletei, pedig 1982-ben hatalmas port kavart, hogy a népszerű dobos-dalszerző távozott az akkori idők legsikeresebb bandájából. Ma már csak annyit lehet tudni, hogy Szikora a zenekarvezető határozott tiltása ellenére is dalokat írt Szűcs Judith­nak, és tette mindezt Bob Lenky álnéven, de a turpisságra fény derült. Ezután Szikora ultimátumot kapott: vagy marad a Hungáriában, vagy dalokat szerez más előadóknak, de a kettő együtt nem megy.

Nos, Robi döntött, majd megalapította az R-GO-t. De a kémfilmekbe illő történethez bizony kellett Szűcs Judith is! Az énekesnő Friderikusz Sándornak mesélt a megvezetéséről egy rádióműsorban, nem sokkal a botrány kirobbanása után. Ezt a felvételt tette közzé Szikora az R-GO hivatalos weboldalán. „Az NSZK-ban jártam egy stúdió­ban, ahol a negyedik kislemezemet készítettem. Miután elkészült, kaptam egy mintapéldányt, amit végül ottfelejtettem egy taxiban. Nem sokkal később jött egy telefon New Yorkból. Egy bizonyos Bob Lenky hívott, de csak annyit értettem, hogy szeretne nekem dalt írni, mert ő találta meg a lemezt, amit meghallgatott” – kezdte Friderikusz műsorában Judith. A rejtélyes telefonhívás után felébredt benne egy tengerentúli karrier reménye. Még akkor sem fogott gyanút, amikor megérkeztek a beígért dalok, melyekhez tökéletes magyar szöveget is kapott.

„Már készültem a stúdióba, amikor megtudtam, hogy Bob Lenky nem is létezik. Ott volt Robi, aki vállalta, hogy segít a stúdiómunkában. Nem értettem, miért, de végül bevallotta a bűnét. Nem haragudtam rá, bár bevallom, meglepett. A végén nevettem az egészen. Nem érzem magam vesztesnek, hiszen a számok jók” – mesélte a stúdióban az énekesnő. Szikora pedig azt is elmesélte, hogyan született meg Bob Lenky, aki végül szerzőként fel is került Szűcs Judith azóta legendává vált kislemezére. „Egy John nevű barátom éppen itt volt, és tőle kérdeztem, milyen nevet használjak. Ő mondta, hogy játsszunk a nevemmel. A Lenky azt jelenti, szikár. Így akartam lemérni, hogy mennyivel ér többet a zene, ha amerikainak gondolják” – magyarázta Szikora, aki a beszélgetés végén Friderikusz kérésére egy cuppanós puszit is váltott Szűcs Judithtal, jelezvén a hallgatóknak, hogy nincs köztük harag.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője