LELKIZŐ

Szikora Róbert: Hamarosan eljön a nap, amikor ott lehetek a közelében

Szikora Róbert nem tagadja, élete talán legfontosabb fellépése vár rá szeptember 12-én, amikor a Szentatya előtt áll majd a színpadon, hogy elénekelje A könyv című dalát.
  • Szerző: Buster

Szikora Róbert szinte minden nap koncertezik még kora ősszel is, de egyre többet gondol a közelgő napra, amikor az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik hírnökeként fellép majd a Budapesten miséző Ferenc pápa előtt.

Szikora Róbert

Szikora Róbert nem csak a templomban, de az otthonában felállított házi oltárnál is minden nap imádkozik (Fotó: Ripost/ Szabolcs László)

A legendás énekes a 7 kedden megjelent számában adott interjút, ahol kitért élete legfontosabb fellépésére is.

„A Csikidam-turné javában zajlik, emellett a kongresszus hírnökeként többekkel együtt járom az országot, hogy minél több embernek kedvet csináljak ehhez a magasztos eseményhez. Túlzás nélkül állíthatom, hogy egyetlen szabadnapom sem volt ezen a nyáron, de én ezt egyáltalán nem bánom! Ebből adódóan azonban még nem volt időm mélyen elmerülni az örömteli tényben, miszerint egészen közelről láthatom, hallhatom majd a Szentatyát a szeptember 12-i szentmisén. Ezzel együtt rengeteget gondolok rá. Óriási ajándék ez számomra, a teendőim mellett pedig igyekszem ünneplőbe öltöztetni a lelkemet. Ahogyan eddig, úgy most is minden nap járok szentmisére, gyónok és áldozom. Egyre többet gondolkodom azon, hogy hamarosan eljön az a nap, amikor valóban ott lehetek a Szentatya közelében” – nyilatkozta a magazinnak Szikora Róbert, aki a lapban sosem hallott magánéleti titkokat is elárult.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?