Létrehozva: 2015.05.08.

Szakított a sportvilág álompárja

A napokban jelentette be szakítását Lindsey Vonn olimpiai bajnok sízõ és a golfklasszis Tiger Woods. Pedig nem is olyan rég még felhõtlen volt az idill.

A válásával végződött szexbotránya után a pályán és a magánéletben is csak önmagát keresgélő férfi a floridai (Ponte Vedra Beach) versenye előtt beszélt az újságíróknak az újabb magánéleti válságáról.

Ez a három nap brutális volt számomra. Nem kétséges, hogy mindez hatással van rám. Nem fogok hazudni, ez az időszak amúgy is mindig nehéz. Nem is aludtam

– utalt Woods arra, hogy éppen édesapja halálának kilencedik évfordulóján hagyta el a gyönyörű sportolónőt.

Már csak azért is meglepő a pár szakítása, mert az osztrák Krone helyszíni riportja szerint az augusztus közepén rendezett augustai golfversenyen még teljes volt az idill. Akkor szerepeltek együtt utoljára a nyilvánosság előtt, és a tudósítás szerint meghitt kapcsolat volt közöttük, szerelmes pillantásokat vetettek egymásra.

Sőt, Vonn-nak akkor még tréfálkozni is volt kedve a kapcsolatukról. Komoly ábrázattal kijelentette, hogy az égvilágon semmi panasza nem lehet a párjára, aki még a vécédeszkát sem hagyja felhajtva soha.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot