Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.21.

Sikerrel járt: Megmentette a beteg cica életét Molnár Anikó

Anikó szíve szerint az összes rászorulót megmentené és bár ez lehetetlen, ott segít ahol tud.

Molnár Anikó sikerrel járt, megmentette egy daganatos kiscica életét. Ahogy arról korábban lapunk beszámolt, az egykori Nagy Ő gyűjtést szervezett a kis állatnak, mert komoly műtétre volt szüksége.

Fotó: TV2

Anikó mindent megtesz a kóbor, vagy beteg jószágokért, de anyagilag már nem győzi, ezért kérte követői segítségét. A felhívása sokakhoz elért és a 130 ezer forint helyett, több mint 150 ezer gyűlt össze. A fehér cica műtéte jól sikerült és bár még lábadozik, ha minden igaz, új gazdija is nagyon várja már. Ezek után nem csoda, ha Molnár Anikó boldog és elégedett. „Most voltam Hópihe látogatáson. Pro és kontra látvány fogadott. A nyelvén lévő ödéma sajnos nagyon nagy, amitől enni még nem tud, így egy pár napig még marad az infúziós és pasztás táplálás. Ami viszont jó, hogy ennek ellenére hihetetlenül mozgékony, életerős és élni akaró cica. Addig bent marad a klinikán, amíg lejjebb nem megy a duzzanat és önállóan el nem kezd enni, inni. Ez valószínű azt jelenti, hogy péntek helyett csak hétfőn mehet az új gazdihoz. Ami a jó hír még, és amiért újabb ezer és ezer hála és köszönet, hogy a mai napig rendezve lett a számla, ami 150.000ft volt És még maradt 7.000ft, ami 1-2 napi ellátását fogja fedezni a hátralévő hat napból. Szóval egyik szemem már nevet, a másik majd akkor fog, ha már azt látom, hogy magától eszik, iszik” – mondta Anikó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője