SHOWBIZ

Elszabadultak az indulatok! A magyar zenekar csúnyán beszólt az influenszereknek

A hattagú együttes minden idők legkeményebb kritikáját fogalmazta meg az Insta-celebekről, akik sokszor csak azt mondják őszintén, amit fizet a szponzor.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Épp hogy csak megjelent a Zion Refresh Minek látszol? című legújabb dala, máris kaptak érte hideget, meleget. Tény, hogy a hip-hop formáció ezúttal egy cseppet sem kímélte a sok ezer követővel rendelkező influenszereket, de mint mondják, legújabb, Legendák című lemezüknek pont az a lényege, hogy kíméletlenül őszinte.

Zion Refresh

A Zion Refresh beleszállt az influenszerekbe

„Sok visszajelzést kaptunk a dallal kapcsolatban, és bizony volt köztük olyan influenszer, aki szerint túllőttünk a célon. Szerintünk nincs értelme kertelni, egész egyszerűen csak kimondtuk azt, amit gondolunk, és ez a következő dalokban sem lesz másképp. Akinek nem inge, ne vegye magára” – mondta a zenekar énekese, Jakab Tamás.

A Zion Refresh augusztusig összesen 8 új dalt ad ki, emellett egyéb tartalmakkal, köztük live lemezbemutató koncerttel készül a Youtube-on, és persze jönnek még klipek is, melyek közül néhány egészen extrém helyen forgott, többek közt egy nemzetközi repülőtéren.

címkék:
És ezeket olvastad már?