Létrehozva: 2021.10.15.

„Ezt már nem bírom, amit művelsz” – A kamerák előtt veszett össze a magyar sztárpár

Young G és menyasszonya, Norina összepakolták szinte az egész házat, és úgy indultak útnak Erdélybe.

Young G a menyasszonyával, Norinával és első közös babájukkal, Rebekával hosszú útra indultak. Az úti cél Erdély volt, amelynek minden pillanatát megörökítették a LifeTV kamerái. Mint minden családban, természetesen náluk is előfordult néhány feszültebb pillanat az út során.

Young G kicsit kiakadt az asszonyra (Fotó: LifeTV)

A rapper felhúzta magát, és kicsit oda is szólt kedvesének, amiért Norina – érthető módon – szinte mindenen aggodalmaskodott, hiszen mégis csak egy kisbabával indultak el.

„Ezt már nem bírom Norina, amit művelsz, de tényleg. Szedd már össze egy kicsit magad. Tudtad, hogy ilyen lesz” – mondta kissé ingerülten Young G, aki eközben a kislányukat egy cumisüvegből próbálta megetetni egy parkolóban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő részletek derültek ki arról, hogy a rablók hogyan jutottak be az Andrássy úti luxusüzletbe

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese