Létrehozva: 2021.02.18.

Exatlon Hungary: Nagy bajban vannak a Bajnokok

A szerdai versenynap sem sikerült a pirosaknak. Ha továbbra sem tudnak nyerni, párbajoznia kell két játékosuknak is.

Virág András szerint az elmúlt napok vereségei tanulópénzként szolgáltak számukra, ráadásul ez még jobban motiválja őket, hogy a héten behúzzák az első győzelmüket. Szerdán ugyanis a Végjáték első felvonásában 10:6-ra alulmaradtak a Kihívókkal szemben, és még a fiúk új taktikája sem segített rajtuk.

Virág András reméli, hogy a következő versenynapra összeszedik magukat (Fotó: TV2)

„Szívesen futok Bálinttal, hiszen egy erős ember, akit valószínűleg utol tudok érni, és utána megállíthatatlan leszek, viszont ez egy egyéni verseny is, ahol a saját statisztikám teljesen leromlana hosszútávon, ha folyamatosan olyan ember ellen megyek, akit egyelőre nem tudok legyőzni. Volt bennem egy kis szálka, amit megosztottam a fiúkkal, ők pedig segítettek abban, hogy egy kis magabiztosságot pakoljanak belém, azzal, hogy ők segítenek kerülni Bálintot. Hiszen bárki mást elvittem és stabilan teljesítettem” – kezdte lapunknak András, aki ennek ellenére sem tudta elkerülni a riválisát, ám nem érzi azt, hogy ez vezetett a vereségükhöz.

„A megbeszélés ellenére sem igazán tudtam elkerülni Bálintot, de nyilván nem feltétlenül ez volt a vereségeink oka. Valahogy kevésbé működött közöttünk az összhang. Voltak megbeszélésink, de kell utána egy kis idő, hogy az elhangzottak kiforrják magukat. Valószínűleg még nem jutottunk el arra a pontra, hogy tényleg ki tudjunk bontakozni” – árulta el a Bajnok.

Nem adják fel

Somhegyi Krisztián szerint még nincs semmi veszve. Bár az elmúlt napokban kikaptak, szeretnének szépíteni, hogy elkerülhessék a párbajt.

„Valóban erősödnek a Kihívó fiúk is, most elkaptak egy fonalat, és ilyenkor valóban nehéz őket megállítani. Úgy gondolom, hogy a mérleg mindig az egyik oldalra billen, most ez a pár nap nekik kedvezett, de semmi nincs veszve. Nem szabad feladnunk, mennünk kell tovább, élvezettel, görcsösség nélkül. Igyekszünk a hét második felében még jobban odatenni magunkat” – fogalmazott a magyar műugró.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell