Létrehozva: 2021.04.20.

10 éve indult a Trónok harca, azóta rendesen megszedték magukat a szereplők

A George R. R. Martin könyveiből készült filmsorozat milliók kedvence lett, a főszereplőket pedig milliárdossá tette.

2011. április 17-én indult útjára Amerikában (majd két nappal később a világ többi részén) a Trónok harca, ami hamar a világ egyik legkedveltebb sorozata lett. (Az utolsó szezon miatt pedig az egyik legutáltabb is, de ez más téma.)

A történetük vége nem lett túl jó, de jól megélnek belőle (Fotó: Northfoto)

A mai napig milliók nézik újra a részeket a Föld több országában, és a szereplőknek olyan rajongótábora van, ami a legnagyobb hollywoodi sztároknak is dicséretére válna. De nemcsak a népszerűségüknek, hanem a vagyoni helyzetüknek is nagyon jót tett az HBO szériája.

Nézzük, ki a 12 legtehetősebb szereplő a Trónok harcából.

10. Gwendoline Christie – 1,589 milliárd forint

A nem mindennapi adottságokkal rendelkező, 191 cm magas színésznő Tarth-i Brienne-t alakította, majd beugrott a nem túl szép emlékű új Star Wars trilógiába is, és ezekkel elég szépen keresett.

9. Maisie Williams – 1,840 milliárd forint

Mindössze 12 évesen lett Arya Stark, és ezzel együtt a szereplőgárda egyik legkedveltebb tagja. A Trónok harca óta csak rémes filmekben láthattuk, üzletasszonyként viszont sokkal jobb döntéseket hoz. A vagyona folyamatosan gyarapszik, miután befektetett több applikációba is. Szóval volt miből Budapesten buliznia.

9. Natalie Dormer – 1,840 milliárd forint

Natalie már azelőtt is jól megélt a színészetből, hogy ő lett Margaery Tyrell, hiszen szerepelt a Tudorok című sorozatban, illetve az Amerika kapitány első részében. A Trónok harca közben beugrott Az éhezők viadala filmekbe és egy Sherlock Holmes szériába is. De a vagyona nagy részét a reklámbevételek, a produkciós cége, illetve az ingatanügyletei teszik ki. Szeret több vasat tartani a tűzben, ahogy Margaeryként is.

8. Sophie Turner – 2,426 milliárd forint

Sansa Starkként a 8. évadra már az egyik legjobban fizetett szereplő volt, de mellette részese volt az X-Men filmek leszállóágban készült részeinek, ami szintén nem fizetett rosszul. A férjével, Joe Jonasszal közös vagyona pedig pont kétszer akkora, mint amennyit ő egyedül összeszedett.

8. Alfie Allen – 2,426 milliárd forint

Eredetileg Jon Snow-ként szerződtették, de aztán Theon Greyjoy lett belőle, amivel mind anyagilag, mind történetileg rosszabbul járt. Lily Allen kisöccse gyerekkorától kezdve a színészi pályán mozog, a Trónok harca előtt és után olyan Oscar-kedvenc filmekben szerepelt, mint az Elizabeth, vagy a Jojo Nyuszi.

7. Lena Headay – 2,719 milliárd forint

Cersei Lannisterként a legmegosztóbb szereplő volt, és egyben a színészgárda egyik legsikeresebb tagja a sorozat indulásakor. Többek közt a 300-ban is láthattuk sokat meztelenkedő királynéként, csak ott sokkal szerethetőbb volt.

6. Kit Harington – 3,638 milliárd forint

Nők milliói akartak Jon Snow feleségei lenni, és férfiak millió akartak Jon Snow lenni. Erre a népszerűségre a sorozat producerei is reagáltak, így Kit lett egy idő után a gárda legjobban kereső tagja. Az HBO-s munkája után ment a BBC-hez, majd az Amazonhoz, végül a Netflix-hez. Ám egyik munkája sem lett Trónok harca kaliberű. Viszont a vagyona a fent láthatónál is jóval nagyobb, amióta elvette a sorozatbeli szerelmét, Rose Leslie-t, aki egy dúsgazdag skót nemesi család sarja.

Kit sem a szériában, sem a fizetési listán nem lett király
Fotó: Northfoto

5. Emilia Clarke -3,932 milliárd forint

Kisebb, senkit nem érdeklő szerepek után Emilia lett Daenerys Targaryen, a sárkányok anyja, illetve fiúk és férfiak millióinak álomnője. Ennek megfelelően az ő fizetése emelkedett a legjobban az első és az utolsó széria között. Nem mellesleg azért, hogy még némi meztelenkedésre rábírják az utolsó évadban is. Azóta szerepelt a legrosszabb Terminátor részben, egy borzasztó Star Wars spin-offban és temérdek reklámban. Ez utóbbiakkal ugyanúgy jól keres, mint a Trónok harcával.

4. Jason Momoa – 4,269 milliárd forint

Momoa egy botrányosan rossz Baywatch szériát leszámítva, teljesen ismeretlenként kapta meg Khal Drogo szerepét. A fizetését pedig nem a karakter fontosságához, hanem a színész presztízséhez mérték, így amikor az első évadban Drogo meghalt, Momoa családja is majdnem éhen halt, annyira rosszul fizették. Viszont, ha nincs ez a szerep, akkor nem lett volna belőle Aquaman, és nem lenne korunk egyik legeladhatóbb sztárja.

3. Peter Dinklage – 4,562 milliárd forint

Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi filmben szerepelt a Trónok harca előtt és után is. Szóval Dinklage karrierjén csak lökött egy keveset a sárkányos széria, de nem abból élt vagy él. A színészkedés mellett van egy saját produkciós cége is, ami szintén elég jól megy. Nem véletlenül nevezte egy producer Hollywood legnagyobb kisemberének.

2. Nikolaj Coster-Waldau – 4,855 milliárd forint

Dánia legmenőbb és legsármosabb színeszeként hozta át Hollywoodba Ridley Scott, így lett Jaime Lannister megformálója. Több közös filmet is készítettek együtt, de a színész Tom Cruise, Cameron Diaz és Jessica Chastain partnere is volt már. A nagy pénzt viszont még mindig hazája filmgyártásából szedi ki, filmek és sorozatok készítésével.

1. Sean Bean – 8,206 milliárd forint

Hollywood halálrekordere (több mint két tucat filmben és sorozatban nem húzta ki a vége-főcímig a karaktere) csak pár rész erejéig szerepelt a Starkok apjaként, mielőtt elveszítette a fejét. Bean a széria indulásakor a hírneve miatt az egyik legtöbbet kereső szereplő volt, de nem tartott sokáig az HBO-s utalás. Viszont előtte és utána volt bőven olyan munkája, amik a Trónok Harca legtehetősebb sztárjává tették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető