Létrehozva: 2021.09.27.

Ez a villantás kellett hozzá: Tóth Andit imádja az egész ország

Az énekesnő megítélése meglehetősen felemás volt, egészen addig, amíg el nem kezdődött a Dancing with the Stars második szériája.

Döbbent csend fogadta Tóth Andi produkcióját a TV2-n látható Dancing with the Stars második szériájának első élő show-jában.

Fotó: Facebook

A fiatal énekesnő korábban azt mondta, botrányos produkciókra készül, ezzel szemben egy lélegzetelállító tangót adott elő partnerével, Andrei Mangrával, aki az első szériában Gabriela Spanic táncpartnere volt.

Andi egy falatnyi ruhában táncolt, amiben villantott is, azonban ez most senkit sem érdekelt.

Fotó: TV2

Andi produkciója mindenkit lenyűgözött, és bár idáig kapott hideget-meleget a netezőktől, most úgy tűnik, az egész ország neki drukkol! Amikor ugyanis Ördög Nóra feltette a nagy kérdést, a netezők egyöntetűen azt írták, hogy Andinak szurkolnak.

Micsoda fordulat!

„Tóth Andiék, szuperek.”

„Tóth Andi-Andrei Mangra

Pazar táncot mutattak be.”

„Tóth Andiéknak, természetesen.”

„Tóth Andi & Andrei Mangra a nagy favorit! Csodálatos tangó volt.”

Ilyen és ehhez hasonló kommentek árasztották el Nóra Facebook-profilját, mind azt bizonyítja, hogy Tóth Andi megítélése rengeteget változott, amióta parkettre lépett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor