Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.03.

Feladja a Totem játékosa? „Hívok egy taxit és megyek”

Krausz Gábor számára eddig sem alakult túl jól a TV2 kalandrealityje, hiszen ő az a játékos, aki mindentől retteg. Most újra elgondolkodott azon, hogy feladja a játékot.

Szerző Buster

A Totem csütörtök esti adásában új kihívás elé néztek a Farkasok és Szarvasok. Három napra ugyanis maguk mögött kellett hagyniuk a jurták jelentette viszonylagos kényelmet.

Az énekes retteg a pókoktól (Fotó: TV2)

A Totem játékosai sátrakba költöztek, ami bizony többeknek nem nyerte el a tetszését. Különösen a Farkasok csapatát zaklatta fel a nem várt fordulat. Ekanem Bálint Emota ugyanis pókfóbiával küzd, csapattársa Krausz Gáborpedig egyenesen a feladáson kezdett gondolkodni.

„Pókfóbiám van, utálom a pókokat, vagyis irtózom tőlük, illetve attól, hogy rám másznak. Már maga a tény, hogy másznak felém, kiborít, de elég csak meglátnom, és már rossz érzésem van, félek. A kisebbektől jobban félek, mert ők még észrevhetetlenebbek, és akár a fülembe is belemászhatnak. Néha az jut eszembe, hogy a fülembe petézik, és ott kelnek ki a kispókok” - mondta a TV2 kamerájának Eka, akihez csatlakozott a kiakadt sztárséf is.

A sztárséf félrevonult és a feladáson gondolkodik (Fotó: TV2)

„Nem tudok mit mondani, ez nem az én életem, nem az én világom. Egy városi hülyegyerek vagyok, közel 40 éve minden este ágyban alszom, sosem sátoroztam még, ez nekem túl nomád. Már a tábor is nagyon a komfortzónámon kívül volt. Én nem tudok így élni, ez egy szemét csavar. Gondolkozom, hogy mivel töltöm a következő pár órát, aztán hívok egy taxit„- mondta Krausz Gábor.

Hogy végül Gábor összeszedi-e magát és folytatja-e a játékot, az kiderül a Totem péntek esti adásából.

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor