Létrehozva: 2015.06.03.

Tanárnőnek állt Aleska

Azt hiszed, Aleska Diamond nem tud neked újat mutatni? Akkor most meg fogsz lepõdni. Van ugyanis olyasmije, amiért fizetni is érdemes lehet.

Rossz az, aki rosszra gondol. Szóval az alábbiakban nem lepedő-akrobatikáé, mint inkább a lég-akrobatikáé lesz a főszerep. Ugyanis Aleska ebben is jó, sőt nagyon jó. Tudja ezt ő is, de szerencsére nem önző, így most te is megtanulhatod tőle a fortélyokat, mindössze öt nap alatt.

„A légtánc karika igazi művészi mozgást igényel és a legkevésbé sem erotikus töltetűt. Tehát

erre a kurzusra ne azok jöjjenek, akik csábításra szeretnék használni a nálam tanultakat,

inkább azok, akik kemény sporteszközként tekintenek a karikára. Azoknak, akik eljönnek és megtanulják a segítségemmel, hogyan mozgassák meg minden izmukat a levegőben, ígérem hogy egy olyan sportba szeretnek bele, melyben minden nap találhatnak új kihívásokat”- mondja Aleska, aki nem csak úgy  a hasára ütött amikor elhatározta, hogy kurzust indít.

„Tudom, hogy első ránézésre nem tűnik veszélytelennek ez a sport, de mindenki megnyugodhat és rám bízhatja magát. Korábban éveken át tanítottam táncot felnőtteknek és gyermekeknek is, illetve megszereztem a szükséges képesítést ahhoz is, hogy átadjam a légtánc tudásomat is”- jegyezte meg Aleska Diamond, aki már a Celeb vagyok, ments ki innen! című showban is megmutatta, milyen kemény fábol faragták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magából kikelve, ordítva osztotta ki az új férjét a TV2 sztárja - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell