Létrehozva: 2018.01.07.

Szomorú hírt kaptunk: legyőzte a rák a szeretett énekesnőt

December óta kórházban kezelték, és már nem tudott kigyógyulni egy fertõzésbõl.

Vasárnap reggel egy párizsi kórházban elhunyt France Gall (eredeti nevén Isabelle Geneviève Marie Anne Gall). Az Eurovízió-győztes énekesnő 70 éves volt.

Az énekesnő rákkal küzdött, decemberben pedig elkapott egy fertőzést, ami miatt kórházba került. A szervezete azonban annyira legyengült, hogy nem tudott tovább harcolni.

France már gyerekkorától tanult zongorázni és gitározni, első nagylemeze pedig 1963-ban jelent meg Ne sois pas si bête („Ne légy olyan buta”) címmel. 1964-ben kiadták a második kislemezt is az albumról, s még ugyanebben az évben találkozott Serge Gainsburggel, aki ismert zeneszerző és előadó volt, innentől együtt is dolgoztak, Gainsbourg jó pár dalt írt az énekesnő számára.

1965-ben France Gall képviselte Luxemburgot az Eurovíziós Dalvesztiválon a “Poupée de cire, poupée de son” („Viaszbaba, rongybaba”) című dallal, ami első helyezett lett. A dalt több nyelvre is lefordították, többek között magyarra is: Viaszbaba címmel énekelte fel Toldy Mária. Az Eurovíziós Dalversenyt követően Gall ötéves szerződést írt alá a német Teldec céggel és karrierje felfelé ívelt a országban.

Férje, Michael Berger is sokat segítette, két lemezt is összehoztak együtt.

1997-ben visszavonult, miután 19 éves lánya tragikus körülmények között elhunyt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor