Létrehozva: 2016.09.17.

Szögekkel a lábában is dolgozik a Valami Amerika rendezője

Motoros balesete után megmûtötték a bokáját, de sokkal jobban van Herendi Gábor, már dolgozik is.

A Valami Amerika és még sok filmsiker rendezőjét a hónap elején érte baleset motorjával, eltört a bokája, de mivel a műtét után sem volt semmilyen komplikáció, már munkába is tudott állni.

Ez szó szerint értendő, eddig ugyanis fekvőgipsz volt rajta, így nem tudta elhagyni otthonát. De miután kicserélték járógipszre, el tudott menni a stúdióba, ahol új filmje, a Kincsem utómunkálatai folynak.

A baleset hallatán sokan nagyon megijedtek, szemtanúk ugyanis látták, amint a filmes lerepült a motorról. Óriási szerencsére egyetlen töréssel megúszta.

Nagyobb baj is történhetett volna, de megúsztam. Szögekkel rögzítették a bokámat, mostanáig pihentetnem kellett. Annak is örülök, hogy nincs fájdalmam

- mondta  %RIPOST%-nak a filmrendező.

"A járógipsszel végre mehetek dolgozni, már alig vártam. Két éve dolgozunk a filmen, és mivel március 16-tól a mozikban van, addig mindennel készen kell lennünk."

Herendi Gábor új filmjének két főszereplője Nagy Ervin, és Petrik Andrea, de feltűnik benne Gáspár Tibor, Keresztes Tamás, Gyabronka József, Kovács Lehel, Rátóti Zoltán, Balsai Móni, Makranczi Zalán, Scherer Péter és Papp János is.

Jelenleg az utómunkák folynak, rengeteg a teendő, hiszen a korabeli Budapest, Bécs, és Berlin megjelenítése mellett sok az akciójelenet is a műben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell