Létrehozva: 2021.06.17.

Óriási örömhír: Itt lesz idén a legmenőbb hazai zenekarok találkozója

Az idén ötnapos bérletet a fesztivál weboldalán, a tavalyi áron, azaz 23.990 Ft-ért lehet megvenni. Te ott leszel?

Szerző Ripost

A hazai zenekarok legnagyobb találkozója lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők eddig mintegy 100 magyar zenekart és előadót jelentettek be, de még van a tarsolyban. A SZIN idén egy napot még rá is húz, az így ötnapos buli augusztus 25-29 között lesz, a szegedi Partfürdőn.

Fotó: SZIN

Nem emelnek jegyárat, egy nappal hosszabb, azaz ötnapos lesz a fesztivál és minden idők legtöbb hazai fellépőjét vonultatják fel – ezt ígéri a hazai fesztiválpaletta hagyományosan nyárzáró bulija, a SZIN.

„Most mintegy 100 zenekart és előadót jelentünk be, köztük a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Tankcsapda, a Wellhello, Ákos, Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, az Irie Maffia, és jön a Carson Coma és a Csaknekedkislány is” – sorolja Kolonics Erika, a SZIN főszervezője a fellépőket.

„A legerősebb hazai felhozatalban lesz Zenevonat Szuperkoncert, az LGT sztárjaival, a hazai szcéna legjobbjai és megannyi feltörekvő tehetség a korosztályok széles skálájának igényét kielégítve” – teszi hozzá a főszervező.

„Olyan koncertfolyamot állítottunk össze, amivel meg szeretnénk köszönni a közönségünk eddigi türelmét, emlékezetessé tenni a nyár utolsó pillanatait és nem utolsó sorban minél több magyar zenekarnak lehetőséget adni, hogy a hosszú kihagyás után végre színpadra állhassanak” – zárja a bejelentést Kolonics, hozzátéve, hogy hamarosan csatlakozik jónéhány hazai fellépő a mostani sorhoz.

Az idén ötnapos bérletet a fesztivál weboldalán, a www.szin.org oldalon, a tavalyi áron, azaz 23.990 Ft-ért lehet megvásárolni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor