Létrehozva: 2021.04.16.

Rossz hír fogadta a kórházból visszatérő Kihívót

Szente Gréta nem számított arra, hogy a kórházból visszatérve egy hatalmas balhé fogadja majd. A Kihívó elmondta a véleményét a történtekről.

Kővári Viktor nem is sejtette, hogy hatalmas port kavar azzal a kijelentésével, amit még a szerdai versenynapon mondott a csapattársainak. A Kihívó úgy fogalmazott: szerinte inkább neki kellett volna mennie a kórházba Szente Gréta helyett, mert nem tudott hozzátenni csapat teljesítményéhez aznap. A csapaton belül többen is kifogásolták ezt a megjegyzést, így Gréti egy hatalmas konfliktusba csöppent, mikor visszatért a klinikáról.

Szente Gréta megbeszélte a problémát Kővári Viktorral is
Fotó: TV2

„Nem tudtam hova tenni ezt a feszültséget, de amikor kiderült számomra, hogy ismét a kommunikáció hiánya okozta a problémát, érdekesen éreztem magam, mert már sokszor volt ezzel gond a korábbiakban is. Tudtam, hogy csak le kell ülnünk átbeszélni a történteket, mert valószínűleg a csapat is félreértett valamit és Viktor sem demotiváló megjegyzésnek szánta ezt a mondatot” – kezdte lapunknak Gréta, majd hozzátette: megérti, miért értették félre a többiek Viktort. Szerinte a Kihívónak ki kellett volna fejtenie a megjegyzését. Ennek ellenére Gréti tisztában van azzal is, hogy Viktor nem akart rosszat ezzel.

„Nekem jól esett ez a mondat, és az, hogy számít rám a pályán is. Ha ott hallom, akkor is értettem volna, hogy mi van mögötte. A többiek kevésbé vannak tisztában az érzéseivel. Mindig nagyon jól esnek a kívülről jövő pozitív visszajelzések, és segít, hogy tudjak fejlődni. Minden futam előtt tartja bennem a lelket, motivál. Tudom, hogy meg kell tanulnom önmagamat is motiválni, de tényleg sokat számít nekem, hogy ennyire mellettem áll valaki.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell