Létrehozva: 2019.06.27.

Szelfizéssel segíthetik a fesztiválozók az autizmussal élőket

Idén nyáron is segíthetik a fesztiválozók az Út a Mosolyért Alapítványt azzal, hogy az #együttazautistákért hashtaggel posztolják a fesztiválélményeikrõl készült fotóikat a közösségi médiában.

A 2019-es fesztiválszezonban is meghirdette népszerű jótékonysági akcióját az Út a Mosolyért Alapítvány. A Telekom VOLT, a Balaton Sound, a Sziget és a Strand fesztivál látogatói rendkívül egyszerűen, mindössze az eseményen készült fotóik feltöltésével segíthetik az alapítvány aktuális célkitűzését, az első Autista Krízisház és Oktatási Központ létrehozását. Nagyon fontos, hogy a fényképeket az #együttazautistákért hashtaggel megjelölve osszák meg a közösségimédia-felületeken, mert így, a MOL felajánlásának köszönhetően, minden egyes kép után 500 Ft adományban részesül az alapítvány.

Az Út a Mosolyért Alapítvány jelenlegi célkitűzése az első Autista Krízis Ház és Oktatóközpont létrehozása. A központban szakszerű és hatékony segítséget tudnak majd nyújtani a súlyos autizmussal élő személyeknek és családjaiknak, valamint tanulási, tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítanak a szakemberek számára, a Heim Pál Gyermekkórház, az Autisták Országos Szövetsége és az Autizmus Általános Iskola munkatársainak szakmai közreműködésével.

„Az autizmussal élő emberek sok odafigyelést és törődést igényelnek, speciális élethelyzetüket leginkább a fiatalok érthetik meg, hiszen ők alkotják a társadalom legnyitottabb csoportját. Ezért is számítunk tehát rájuk, hogy idén a fesztiválozás egyszerre szóljon a szórakozásról és a jótékonykodásról.

Elhatároztuk, hogy az idén is biztosítjuk számukra ezt a támogatási lehetőséget, a MOL-nak pedig ezúton is nagyon köszönjük, hogy minden egyes feltöltött kép után 500 Ft-tal járul hozzá céljaink megvalósításához

– nyilatkozta Szijjártó-Nagy Szilvia, a kiemelten közhasznú Út a Mosolyért Alapítvány elnöke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Körbevette a brüsszeli rendőrség a békepárti konferenciát - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Nigel Farage a brüsszeli konferencián: Egy újfajta kommunizmussal állunk szemben!

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese