Létrehozva: 2016.08.15.

Súlyos sérülés miatt került veszélybe Polyák Lilla produkciója!

Az énekesnõt térdszalagszakadás miatt combig begipszelték, a rehabilitáció akár hosszú hónapokig is eltarthat.

Bár ez idáig úgy tűnt, hogy Polyák Lilla is szerepet kap az ősszel induló Sztárban Sztárban, most minden bizonytalanná vált. Az énekesnő egyike volt azoknak a versenyzőknek, akiknek arcát nem titkolta a csatorna, egy súlyos térdszalagszakadás viszont keresztülhúzott mindent.

Lilla a Red Carpetnek elmondta, egy motoros túrán volt szerelmével Németországban, és bár nem a motoron érte a baleset, a sérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy műteni kellett. Most otthon lábadozik, de a műtét és a rehabilitáció miatt nem valószínű, hogy szerepelhet majd a TV2 szuperprodukciójában.

"A Sztárban Sztárral most minden teljesen bizonytalan, még nem tudjuk, mi lesz. Természetesen nagyon aggódom miatta, és nagyon szeretném, hogy összejöjjön.

Az augusztus most ebben a rögzítőben telik, végig mankóval járok. Viszont szeptemberben már rögzítő nélkül mehetek, az első két hét fogja eldönteni, hogy milyen gyorsan javul az állapotom, de nagyon reménykedem.

Volt már a Sztárban Sztárral kapcsolatosan egy fotózás, amin részt tudtam venni, és azért vagyok nagyon bizakodó, mert a műsor készítői is azt szeretnék, hogy szerepeljek. Ez pedig még jobban meglódította bennem, hogy szeretnék ott lenni. Nehéz lenne elengedni" - árulta el reménykedve.

A TV2 ettől függetlenül számol azzal, hogy Lilla nem fog felgyógyulni, ezért vészmegoldást is ki kellett találniuk arra az esetre, ha mégsem jönne létre a szereplés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor