Létrehozva: 2016.07.30.

Sokáig rivalizált anyjával Hernádi Judit lánya

Zsófi sokáig úgy érezte, nem tud kilépni anyja árnyékából. Mára megtanulta, hogy mindketten másban erõsek.

Hernádi Judit lánya, Zsófi, sokáig nem tudott megbirkózni azzal, hogy édesanyja egy igazi díva, és emiatt nehéz a nyomába érni.

A harmincéves fiatal nő mára viszont elfogadta a helyzetet, rátalált önmagára, és már azt is tudja, miben különbözik ő az édesanyjától.

"Pár éve tele voltam gátlással. Tudtam, hogy még minden területen sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjek haladni.

Akkor nem láttam az alagút végét, és ez a bizonytalanság okozta a falakat, ami miatt esetleg kerültem interjú közben a szemkontaktust. 

Ma már ez nincs így. Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy harmóniában legyek magammal és a világgal" - nyilatkozta a Best magazinnak Zsófi, aki saját zenekarában, a HoneyBeastben énekel.

Azt azonban elismeri, hogy nem egyszerű Hernádi Judit gyerekének lenni. 

"Õ másképp jó nő, mint én vagyok. Nekem vékonyabb a derekam, felrobbantom a színpadot egy koncerten, ő inkább díva vagy filmsztár, és a lába is jobb, mint az enyém.

De ma már nem versenyzek vele. Tizennyolc éves koromig ez így volt, de már lecsengett.

Zsófi ráadásul sokáig abban sem volt biztos, hogy az emberek önmagáért szeretik őt, vagy azért, mert ő Hernádi Judit, a közkedvelt színésznő lánya.

Kemény karma Hernádi Judit gyerekének lenni.

Soha nem használtam ki anyám kapcsolatait, lehetőségem sem lett volna erre, hiszen teljesen más területen dolgozunk. A saját utamat akartam járni, és ezt sokáig nagyon kevesen hitték el."

Zsófi úgy döntött, most, hogy betöltötte a harmincat, életmódot változtat, az utóbbi években ugyanis nem volt ideje a saját testével foglalkoznia. Most már élete jelentős részét teszi ki az edzés, hiszen március óta hetente háromszor személyi edzőhöz jár.

Tudja, messze még a cél, amikor már azt fogja érezni, hogy tetszik saját magának, de úgy döntött, végigjárja az utat, ha törik, ha szakad.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmagyarázhatatlan UFO-t látott a Hold előtt az elismert csillagász

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell