Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.20.

Folytatódik a humoros történelmi séta Bagi Ivánnal

Bagi Iván a nagy sikerű Sétaforradalom című kisfilm után, most az augusztus 20-i ünnepünket dolgozta fel a fiatalabb korosztálynak szánt, rövid történelmi kisfilm formájában.

A videa.hu megbízásából folytatódik a humoros történelmi séta Bagi Ivánnal. A Karinthy-gyűrűs humorista, a nagysikerű Sétaforradalom című kisfilm után, ahol Aranyosi Péterrel karöltve látogatott el a március 15-i forradalom ikonikus helyszíneire, ezúttal az augusztus 20-i ünnepünket dolgozta fel, a fiatalabb korosztálynak szánt, rövid történelmi kisfilm formájában. A Sétatörténelem sorozat a nagy történelmi eseményeink bemutatásán keresztül kívánja nemzeti ünnepeinket a virtuális térben megjeleníteni, a legfiatalabb korosztály számára is.

Fotó: Sétatörténelem

A parodista segítségére ismét egy történelem szakon végzett stand-upos, Szép Bence volt, akivel országunk születéséről és első királyunkkal kapcsolatos emlékekről beszélgettek, az ünnephez köthető helyszíneken sétálva.

Történelmi séta augusztus 20. alkalmából.

Az újabb epizódból többek közt kiderül, hogy Koppány meg volt-e keresztelve? István a pápától kapta-e a koronát, és hogy tényleg augusztus 20-án volt-e az államalapítás? A kisfilmről Bagi Ivánt, a Sétatörténelem sorozat műsorvezetőjét kérdeztük.

A Parlament kupolatermében, a Szent Koronánál

„Remekül éreztem magam a forgatáson, sokat nevettünk Bencével és a stábbal. Remélem, hogy ezzel a fiatalos, laza kisfilmmel sokkal közelebb tudjuk hozni a diákokhoz a magyar történelmet. El kell, hogy áruljam, diákként nekem is rosszul ment a történelem. Ha ilyen vicces kisfilmekből tanulhattam volna, talán nem buktam volna meg. Egyébként a március 15-i forradalmat feldolgozó műsorunkat követően rengeteg pozitív megerősítés érkezett hozzánk az ország különböző pontjairól. Például tanárok is jelezték, hogy a történelemórákon szívesen fogják majd használni a filmünket. Nagyon örülnék neki, ha az államalapításról szóló epizód is hasonlóan népszerű lenne” – zárta gondolatait Iván.

Fotó: Sétatörténelem

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor