Létrehozva: 2021.09.27.

Éles vita a TV2 konyhájában: Szó nélkül alakítja át a menüt Edit

Bár egy konyhában az egyik legfontosabb, hogy a versenyzők csapatként működjenek együtt, hamar kiderül, hogy az egyik versenyzőnek erről fogalma sincs.

Szerző Buster

Hétfő este elkezdődik a tréning a Séfek Séfe konyhájában. Vagyis összeméri tudását az a 30 versenyző, akik legalább két kést kaptak a séfektől a válogatók alatt. Az első feladatokat öt fős csapatokban kell teljesíteniük, és persze ez éppen elég lehetőséget ad arra, hogy kiderüljön, ki az, aki csapatban is jól tud teljesíteni.

Fotó: TV2

Az első tréningnapon Wolf András volt a főnök a TV2 konyhájába és a séf fel is adja a leckét a jelölteknek, akiket szinte sokkolt a fél disznók látványa, melyeket nekik kellett feldolgozniuk. Természetesen hamar elszabadul a káosz, majd az indulatok is, miután Csapó Edit diétás szakácsnő önhatalmúlag változtat az előzőleg lefixált menüsoron. Emiatt vitába is keveredik a csapatfőnöknek kijelölt Fuksz Árpáddal és egy másik versenyzővel.

Fotó: TV2

„Mindenki csinálta a saját dolgát, és senkinek nem tűnt fel, hogy Edit céklapürét kezdett el csinálni káposzta helyett. Ezt nem beszélte meg senkivel, nem szolt, amivel felidegesített” - mondta a kamerának a csapattárs. Edit persze nem értette, mi a gond azzal, hogy önállósította magát a konyhában. „Meg sem várták, hogy elmondjam, én ebből mit szeretnék. Azonnal kidobták. Fel tudnék robbanni!”- panaszkodott Edit.

Fotó: TV2

Hogy ez a káosz és egyet nem értés mire lesz elegendő a csapat számára, az kiderül hétfő este 20:40-tól a TV2 képernyőjén.

 

 

 

 

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Budán 315 ezer, Kisteleken 173 ezer forint az öregségi nyugdíj átlaga – térképen az országos rangsor

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor