Létrehozva: 2021.01.24.

Pataky Attila olyat tett, amit korábban soha, videó is készült róla

Két fiatal énekesnek megengedte, hogy feldolgozzák a dalát.

Pataky Attila egyáltalán nem tartozik azon hírességek közé, akik könnyen belemennek abba, hogy feldolgozzák a legendás dalait. Bár az évtizedek alatt többen is ostromolták, az Edda Művek frontembere hajthatatlan volt.

Fotó: MTI

Két énekes-előadóművésszel, Nagy Szilárddal és Ragány Misával azonban kivételt tett. Az együttműködés eredménye az Utolsó érintés című lírai sláger átirata, az Eltévedt szép világ, amivel legfőképp a koronavírus-járvány áldozatainak kívánnak emléket állítani.

„Pataky Attila még tavaly augusztus végén látott minket Ragány Misával a Hősök terén. Az Európa 2020 című dalunkat adtuk elő. Attilának nagyon tetszett, ahogy feldolgoztuk Varga Miklós legendás dalát, ezért fel is ajánlotta, hogy feldolgozhatjuk valamelyik dalát. Ez egy hihetetlen nagy dolog, hiszen korábban senkinek nem engedte. Az utolsó érintést választottuk, mert nem szerettünk volna egy nagyon klasszikus Edda-slágert. Ez egy kifejezetten mélyebb tartalmú dal és zeneileg is nagyon passzol hozzánk” – kezdte a Ripost-nak Nagy Szilárd.

Fotó: Facebook

Nem titok, hogy a feldolgozással azoknak szerettek volna emléket állítani, akik a tavalyi tragikus évben életüket vesztették. Legfőképp a koronavírus áldozatainak.

„Hál’ Istennek a közvetlen környezetemben senki nem lett beteg, de a baráti társaságomban többen is megfertőződtek, néhányan kórházba is kerültek. Nagyon úgy tűnik, hogy ezt nem lehet megúszni, mindenki átesik rajta, sőt, az is lehet, hogy már át is ment rajtam, csak nem vettem észre” – elmélkedett a fiatal énekes.

Szilárd és Misa A Dal 2021-en is megmérettetik magukat, Drága hazám című szerzeményükkel indulnak a dalversenyen. Szilárd úgy véli, minden esélyük megvan a végső győzelemre!

„Ez az első olyan dalunk Misával, ami nem egy feldolgozás, hanem minden értelemben a sajátunk. Ki merem mondani, hogy szeretnénk megnyerni a versenyt. Ha mégsem így történik, akkor sem leszünk csalódottak, de mindig a végső győzelem lebeg a szemem előtt. Ez talán a focista múltamnak is köszönhető, nem tudok más hozzáállással indulni egy versenyen” – jelentette ki határozottan Szilárd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor