Létrehozva: 2020.12.11.

Óriási meglepetés várható a Farm VIP döntőjében, megszólalt a három finalista

Már csak pár óra és kiderül, hogy ki az a két játékos, aki megküzdhet egymással a TV2 kalandreality-jének hatalmas fődíjáért. Addig is lássuk, hogy az elődöntőbe jutott hármasfogat tagja, Vasvári Vivien, Kucsera Gábor és Novák Zalán mire költenék a 11 millió forintot.

Vasvári Vivien: Végre helyére kerülhetne édesanyám élete

Fotó: Facebook

Vasvári Vivien egyetlen fillért sem költene magára, ha ma este sikerülne legyőznie mindkét férfit. Az egykori luxusfeleség édesanyjáért, gyermekeiért és a rászorulókért küzd majd.

„Elsősorban édesanyámnak szeretnék segíteni, mert jelenleg nincs saját lakása, miközben rengeteget dolgozik. Ez a legfontosabb célom, de a pénz egy részével biztosan támogatnék egy gyermekalapítványt és persze a gyerkőceimnek is jutna belőle”- mesélte lapunknak a döntő adás előtt Vivien.

Novák Zalánnak semmit nem jelent a pénz

Fotó: TV2

Novák Zalán számára semmit sem jelent a pénz. Egész egyszerűen szükséges rossznak tartja, ezért a mesés nyeremény nem is motiválja.

„A játék alatt egyetlen egyszer sem gondoltam a nyereményre. Nem vágyom tárgyakra, inkább élményeket gyűjtök. Sokkal inkább nézelődöm a természetben, mintsem egy plázában. Küzdeni, magamat megmérni mentem a Farm VIP-be és ezeket mind meg is kaptam, így ha bejutok a döntőbe, csak a győzelemért és nem a pénzért szállok majd harcba”- mondta Zalán.

Kucsera Gábor félrerakná

Fotó: Facebook

Kucsera Gábor mintha csak összebeszélt volna Novák Zalánnal, hiszen őt sem különösebben érdekli a végső győzelemért járó 11 millió forint. A világbajnok kajakos ennek ellenére már elgondolkodott a pénz helyén.

„Soha életemben nem motivált a pénz. Amikor a TV2 megkeresett ezzel a lehetőséggel, visszaemlékeztem a gyermekkorom nyaraira, melyeket vidéken töltöttem és egyszerűen újra át akartam élni az ott szerzett élményeket. Persze eljátszottam a gondolattal, hogy én nyerem meg a végjátékot, de nem kezdtem el fejben elkölteni a pénzt. Spórolós típus vagyok, így biztosan hozzácsapnám a vésztartalékunkhoz”- árulta el Gábor.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor