Létrehozva: 2015.05.02.

Ördög Nóra díjat zsebelt be

Ördög Nóra nem döntött rosszul a csatornaváltással, hiszen a TV2-nél nyújtott ez évi teljesítménye alapján a szakma a legjobb nõi mûsorvezetõnek választotta.

A magyar műsorvezetők inkább a közönség elismerésében részesülhetnek, ezért idén gálaműsorral egybekötve osztották ki a Televíziós Újságírók Díját. Kilenc szak- és hírmédium munkatársai a „Rising Star”-ban és a jelenleg futó „Az ének iskolája” produkcióban nyújtott teljesítménye alapján Ördög Nóra megkapta a legjobb női műsorvezetőnek járó elismerést.

Nóra jelenleg futó műsorának felvétele miatt a díjat a TV2 kreatív vezetője vette át, amelyet a műsorvezető telefonon köszönt meg. Elmondta, hogy fontos a közönség szeretete, de az is lényeges, hogy a szakma mit gondol a munkájáról. Közösségi oldalán többen firtatták, hogy Friderikusz Sándor meghatározó jelenléte után nem lehet hiteles „Az ének iskolája” igazgatói szerepében, de úgy tűnik sikerült neki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell