Létrehozva: 2016.04.26.

Omega-balhé: Kati lép Mihály helyébe

Alaptag távozik a legendás együttesbõl, nem sokkal az Oratórium-koncert elõtt. A zenekarban régóta forrnak az indulatok. Eláruljuk a balhé okát!

Mihály Tamás nem akart részt venni az Oratórium-turnén, ezért kikerül a bandából - írja a Blikk. A zenész 1967 óta volt tagja az Omegának, a távozásával megszűnik a legendás, 1971-es felállás. 

Kóbor János és Benkő László ötlete volt az Oratórium-turné, azaz hogy az eredeti Omega-dalokat áthangszerelve, egyházi környezetben adják elő, ám ez több tagnak nem tetszett. Mihály Tamás sem akart benne részt venni, ezért mostantól Szőllösi Kati basszusgitározik helyette, aki hosszú évek óta együtt zenél a bandával. 

Katival és a gitáros Szekeres Tomival régóta együtt dolgozunk, számunkra ők épp olyan tagok, mint bárki más, csak az utóbbi három évben előrébb léptek 

- magyarázta Benkő László, aki szerint a közönség is elfogadta a döntést. 

A békéscsabai felkérést nem tudtuk visszautasítani, viszont azt is beláttuk, nem lehet olyan zenekari formát fenntartani, amelyben bizonyos tagok csak bizonyos koncerteken hajlandóak az Omega közönsége elé állni. 

- folytatta Benkő. A békéscsabai beatmisén tehát már Szőllösi Kati lesz az egyetlen basszusgitáros az együttesben. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell