Létrehozva: 2021.06.08.

Novák Péter is áldását adta a Gyémánt feldolgozására

A Kimnowak Gyémánt című slágere egészen különleges, új köntöst kapott olyan zenészektől, mint a Swing á la Django zenekar, Tarján Zsófi, Lotfi Begi és Curtis. A népzenei átdolgozásra Novák Péter, a dal eredeti szerzője is áldását adta, derült ki az M2 Petőfi TV Én Vagyok Itt! című műsorában.

Kortalan klasszikushoz nyúlt a Swing á la Django. A zenekar vezetője, Lombos Pál a közmédia zenei műsorában árulta el Csitári Gergelynek, hogy a feldolgozás ötlete már két éve megszületett.

„Úgy gondoltuk, hogy a népzenei alapokra áthelyezett sláger nagyon ütős lehet, ha adunk hozzá egy kis elektronikát Lotfi Begi által, valamint egy kis rappet és egy remek hangot. Curtis zseniális szöveget írt, Tarján Zsófi pedig olyan hangszínét mutatja meg, amely eddig ismeretlen lehet még a Honeybeast-rajongók számára is” – mondta Lombos Pál. A zenei producer, Lotfi Begi hozzátette: „Libabőrös lesz az ember attól, ahogy Zsófi énekel.”

„A magyar popkultúra egyik csillogó gyémántjához hozzányúlni, egy ekkora klasszikust feldolgozni elég rizikós, de amint meghallottam a népzenei átdolgozást, éreztem: méltók tudunk maradni az eredetihez” – árulta el az Én Vagyok Itt! adásában Lotfi Begi.

Fotó: MTVA

„Novák Péter, a Gyémánt gyönyörű szép szövegének eredeti írója egyébként meghallgatta az új verziót, és azt üzente: áldásom rá és csókoltatom Begit” – mondta Lombos Pál, majd hozzátette: ez volt a legfontosabb visszajelzés számukra.

A feldolgozást egészen más olvasatba helyezi a hozzá készült videóklip is, amely – Lotfi Begiék megfogalmazásában: „olyan, mintha a barokkot kevernék Lady Gagával.”

Az alábbi videóban kulisszatitkokat tudhatsz meg a feldolgozásról:

Hétfőtől szombatig minden este 21.05-től Én Vagyok Itt! az M2 Petőfi TV-n, meghökkentő témákkal, sikeres fiatalokkal, izgalmas beszélgetésekkel, élő koncertekkel és kihagyhatatlan zenész-interjúkkal.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell