Létrehozva: 2016.11.03.

Nőügyeiről mesélt a népszerű magyar tinisztár

Végre megérkezett a várva várt mozi; film készült a rapcsapat dalaiból. A Sohavégetnemérõs - Történetek a Wellhello-ra hamarosan a mozikba kerül.

Érzelmi hullámvasúton ültek a WellHello együttes tagjai azon a filmforgatáson, amit az ő dalai inspiráltak. Tomit és Diazt tizenhat hónappal ezelőtt kereste meg Lévai Balázs rendező, hogy dolgozzanak együtt egy produkción, igaz az első ötlet egy koncertfilm lett volna. Végül annyira egy hullámhosszra  kerültek a srácok és a rendező, hogy egy generációs film született, a #Sohavégetnemérős.

"Tavaly figyeltem fel a Wellhellóra, az utóbbi időben nincs még egy zenekar, aki ennyi embert megérintett és ilyen ütemben fejlődnek" – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Lévai Balázs.

"Azt gondoltam, az ő szövegeikkel, zenéjükkel könnyebben be tudjuk mutatni, hogy élnek a mai fiatalok, hogyan ismerkednek. Mindezt rengeteg humorral fűszereztük" - tette hozzá a rendező.

Fluor Tomi és Diaz egyet nem vállaltak, hogy ők is színészkedjenek. Csak úgy mondtak igent, ha saját magukat alakítják.

"Iszonyatosan élveztük a forgatást, amit minimális pénzből hozott össze a stáb. Hat kisebb epizódból áll, a mi számainkkal összekötve és külön ehhez a filmhez írtunk egy új dalt is" – mondta a %RIPOST% -nak Tomi. "Egyetlen egy dolgot bánok, hogy a szoros határidő miatt a sok gyönyörű színésznővel még flörtölni sem tudtam, na de sebaj, lesznek stábbulik" - nevetett a zenész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor