SHOWBIZ

Nem hiszed el, ki miatt mondott fel Gundel Takács Gábor

Hiába szeretett volna továbbmenetelni a szamárlétrán, volt, aki ezt máshogy gondolta!
  • Szerző: Doris

Gundel Takács Gábor vitathatatlanul a magyar televíziózás egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb alakja, ám ennek ellenére volt egy időszak az életében, amikor úgy érezte, megrekedt a karrierje. Gundi még 1983-ban kezdett a Magyar Televízió sportosztályán, és mindenkit meglepett, amikor épp az 1996-os atlantai olimpia előtt hagyta el a csatornát, és igazolt át az Eurosporthoz.

Mint kiderült, egyáltalán nem önszántából! Döntése mögött egy személyes konfliktus állt, a műsorvezető ugyanis egyáltalán nem találta meg a közös hangot főnökével, Vitray Tamással.

"Jeleztem, szeretnék továbblépni, de nem tudok, mire ő azt mondta, úgy látja, hogy a képességeimnek megfelelő feladatokat látok el. Ezt a mondatot soha nem fogom elfelejteni"

- kezdte Gundi az Arckép című műsor vendégeként, majd hozzátette, azóta sem beszélt az ellentétekről az ikonikus főszerkesztővel.

Ezt azóta sem beszéltük meg, sem ő nem keresett engem, sem én őt

- ismerte el a műsorvezető, akiben a történtek ellenére sincs fullánk, hiszen az idő őt igazolta.

És ezeket olvastad már?