Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.03.

Nagy tervei vannak Törőcsik Marinak, erre készül az unokájával

Színdarab készül Törõcsik Mari életébõl, amit az unokája ad majd elõ.

Színdarabot készítenek Törőcsik Mari életéről. Az előadás főszereplője pedig nem más lesz, mint a színésznő unokája, Járai Máté. A Győri Nemzeti Színház színésze Maár Gyula rendező – aki később Törőcsik férje lett – első házasságából származó unokája, s bár vér szerinti rokonság nincs köztük Törőcsikkel, a színész a nagymamájaként rajong érte.

"Régi álmom válik valóra a Törőcsik-esttel, régóta szerettem volna egy önálló produkciót. Ha minden a tervek szerint alakul, december 13-án lesz a bemutató. A 80-as évek végén a papa és Selmeczi György készítettek Mari mamának egy lemezt, az azon szereplő dalokat adom majd elő, de ehhez kellett a zeneszerző beleegyezése is, aki először nemet mondott" – mondta a Blikknek a Jászai Mari-díjas színész.

"Megkértem Mari mamát, segítsen ebben, és nagyon megható volt, amit mondott. Senki másnak nem adná oda a jogokat, de szerinte én nagyon jól tudom majd előadni a dalokat és a verseket is. Úgy gondolom, ez egy igazán személyes, intim előadás lesz, hiszen gyerekként saját magam tapasztaltam, milyen is Törőcsik Mari élete" – tette hozzá Járai, aki rendszeresen beszél a nagymamájával telefonon, de gyakran találkoznak is. A színész legutóbb pár napja látogatta meg Törőcsiket, és még dalra is fakadtak együtt.

"Mindig elmondja, hogy milyen jól nézek ki, milyen sármos vagyok, és bár én vagyok a „bal kézről jött unokája”, nagyon büszke rám. A feleségemet, Kirát is imádja. Bár a mi családunkban egyáltalán nem szokás beleszólni a másik életébe, gyakran megkapjuk a kérdést, hogy az együtt töltött 21 év után mikor jön a baba. Nyilván beszélünk családalapításról, szeretnénk babát, de majd jön, amikor jön. Persze, örülnék, ha úgy futkározhatna mezítláb a kertben, mint én kicsiként Mari mamánál, de nem szeretnénk kapkodni" – mondta Máté.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor