Létrehozva: 2018.10.12.

Nagy a baj: Mindenki előtt leéghet a TV2 sztárja

Köllõ Babett és Veréb Tamás egy igazán kedves produkcióval készülnek péntek estére.

Köllő Babett nagyon várta már, hogy megmutassa, mire képes, hiszen eddig legtöbben csak luxusfeleségként ismerhették.

Babett a Csak show és más semmi! pénteki élő adásában Veréb Tamással lesz párban, akivel egy igazán szokatlan feladatot kaptak. Kiskutyákkal kell dolgozniuk, de hogy pontosan mit kell csinálniuk, még nem árulták el, azonban az ezzel kapcsolatos félelmeiről Babett nyíltan beszélt.

"Nagyon cuki lesz a produkciónk! Félsiker, ha az ember állatokkal, főleg aprócska kiskutyákkal lép a színpadra. Minden próba után mosolyogva és feltöltődve mentem haza, de az igazság az, hogy hiába cukik ezek a kisállatok, a gazdáiknak szívesen megcsinálják, amit kell, de nekem nem igazán. Én egy idegen vagyok. Az első próbán pont ezért  igyekeztünk Tamással különösen a bizalmukba férkőzni, simogattuk őket, de amikor már azt hittük, hogy könnyebb a helyzet, az egyik ugatni kezdett, a másik reszketett a félelemtől, szóval nincs könnyű dolgunk"

– árulta el Babett, aki szerint akár rosszul is elsülhet a pénteki fellépés.

Ha további részleteket szeretnél megtudni, olvasd el a %RIPOST% pénteki lapszámát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell