Létrehozva: 2021.10.28.

Próbálta megmenteni a házasságát, de nem sikerült: Elvált a TV2 sztárja

Molnár Bálint másodszor próbál szerencsét a Ninja Warrior versenyében, ám mióta utoljára láthatták a nézők, azóta rengeteg változás történt az életében.

Csütörtökön a hét utolsó selejtezőjével jön a Ninja Warrior Hungary a TV2-n! Ezen a napon is 30 ninja-jelölt áll rajthoz, akik közül a kilenc legjobb jut a nap végén a heti döntőbe. Köztük van egy nagy visszatérő, Molnár Bálint is, akinek fenekestül felfordult az élete, mióta utoljára láthatták a nézők.

Bálint egy tíz éves házasság végére tett pontot. Feleségével még a gimnáziumban ismerkedtek meg, ám 2020-ban úgy döntöttek, befejezik a közös életüket.

Molnár Bálint meg akarja nyerni a Ninja Warriort
Fotó: TV2

„Az elmúlt időszakban azon dolgoztam, hogy az elmém fogságából kikerüljek. A feleségemmel gimnáziumi szerelem volt a miénk, 10 évig voltunk együtt és bár megpróbáltuk megmenteni a házasságunkat, sajnos nem sikerült, 2020-ban elváltunk” – vallotta be a Metropolnak Bálint. „A városi élet zaját magam mögött hagytam és a teljes elvonulást választottam, az elmúlt időszakot a Krisna-völgyben töltöttem” – tette hozzá a ninja-jelölt.

„A vidéki élet és a kétkezi munka hatásos terápiának bizonyult, úgy érzem, hogy a kudarcok megerősítettek” – mondta Bálint, aki 2018-ban már járt a Ninja Warriorban, akkor a döntőig jutott. Nem titkolt célja, hogy megerősödve, felülmúlja korábbi teljesítményét, és megnyerje a műsort, ám addig még hosszú út vár rá.

Visszatértek a győztesek Nem csak Bálint az egyedüli újrakezdő a Ninja Warriorban. Közel 400 mindenre elszánt harcos igyekszik bizonyítani, hogy képes legyőzni a saját korlátait és a minden eddiginél keményebb akadályokat, köztük pedig ott van az első két évad győztese is. Gyömrei Máté az első évadban tarolt. Most azzal a céllal érkezett a versenybe, hogy ezúttal minden akadályon végig megy, és felmászik a 20 méteres Mydoryamán, hogy hivatalos ninja legyen. A 21 éves Strommer Soma a második évadot nyerte meg, akkor 18 évesen utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Nem csoda, hogy az idei széria egyik nagy esélyese.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető