Létrehozva: 2016.08.06.

Modellcég adatbázisába került a mélyen vallásos magyar énekes

Az X-Faktor felfedezettjével az elmúlt években nagyot fordult a világ.

Andelic Jonathan nevét a 2014-es X-Faktorban ismerhette meg a nagyközönség, az elmúlt években viszont eltűnt a nagy nyilvánosság elől.  A %RIPOST% megkereste őt, és kiderült, hogy tudatosan kerülte a bulvárt és a mainstream megjelenést.

Az énekes elmondta, vágyik rá, hogy nagy családja legyen, viszont egyelőre nem találta meg a megfelelő társat.

Most nincs senki az életemben, de az elmúlt időszak nem is erről szólt.

Egyelőre nem akarok kapcsolatot, most a zenére fókuszálok, de ami késik, nem múlik" - árulta el Jonathan, aki nemrégiben az Avantage Models ügynökség tagja lett, sőt, már túl van néhány divatfotózáson is.

A jól sikerült képek ellenére nem a modellszakmában képzeli el a jövőjét, hiszen mint mondta, ő a zenélésben tud kiteljesedni.

"Jelenleg épp a nagylemezemet készítem a zenekarommal, a stílusom ötvözi a gospel és a soul műfaját, keresztény vonalon énekelek. Az elmúlt években több koncertem is volt, a legemlékezetesebb élményem az Arénához köthető, ahol tavaly és idén is felléptünk tízezer ember előtt, vonós zenekarral" - mesélte Jonathan, akinek gyerekkora óta a zene az élete.

"Sokat köszönhetek az X-Faktornak, de úgy gondolom, hogy bár jóval hosszabb idő alatt, de végül is elértem volna a célomat. Az idei versenyzőknek azt tudom tanácsolni, hogy legyenek nagyon fegyelmezettek, főleg érzelmileg, hiszen nagyon kell koncentrálni.

Ne erre tegyék fel az életüket, hiszen ha nem sikerül továbbjutni, akkor sem áll meg a világ.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell