SHOWBIZ

Megrázó hírt kaptunk: kórházba szállították és ott meghalt a népszerű énekes

A kórházban életét vesztette Ricky Valance. Halálhírét ügynöke jelentette be.
  • Szerző: Ripost

84 éves korában a kórházban elhunyt Ricky Valance, az első walesi énekes volt, aki elnyerhette az első helyet az Egyesült Királyság zenei toplistáján.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az énekes egycsapásra világhírűvé vált 1960-ban Tell Laura I Love Her című dalával.

Valance ügynöke jelentette be, hogy az énekesnél demenciát diagnosztizáltak, kórházba szállították, ott azonban életét vesztette.

Az énekes karrierje még gyerekkorában indult, amikor a helyi templomi közösség énekkarában énekelt. Majd bevonult katonának és a brit légierőnél szolgált három évet. Miután leszerelt, zenei karrierbe kezdett és egyre több klubban fellépett Anglia-szerte.

Még 2017-ben is jelentetett meg egy kislemezt, Welcome Home címmel.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?