SHOWBIZ

Meghalni megy Freddie Svédországba

A Dal győztese arról beszélt, mi a célja Svédországban, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. De már azt is tudjuk, az MTVA milyen meglepetéssel készül a közvetítésben.
  • Szerző: DG

A lehető legtovább akarok jutni az Eurovíziós Dalfesztiválon, mindent megteszek, azért megyek, hogy "meghaljak" a stockholmi színpadon

- mondta el az MTI-nek Freddie, aki A Dal nyerteseként, Pioneer című számával képviseli Magyarországot a nemzetközi versenyen.

"Alig várom, hogy a hatalmas színpadon először elpróbáljuk a dalt, és lássam, hogyan fog kinézni a produkciónk. Biztosan sok minden ott fog eldőlni, de ez így van jól, jó lesz két hétig egyetlen dologra koncentrálni. Az eurovíziós szerepléstől azt várom, hogy itthon elégedettek legyenek a teljesítményemmel, és úgy érezzék az emberek, hogy jó döntés volt engem választaniuk” - mondta Freddie.

Már vasárnap kiutazik Stockholmba a magyar versenyző, aki amúgy a május 10-i első elődöntőben negyedikként lép színpadra. Mindezt egy sajtótájékoztatón árulták el, amelyen ott volt Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete aki elárulta: a verseny idei mottója, a Come Together (Jöjjünk össze) a nyitottságot, a toleranciát jelképezi.

Medvegy Anikó, az MTVA gyermek, ifjúsági és szórakoztató műsorokért felelős főszerkesztője viszont azt mondta el, hogy a dalfesztivál első elődöntőjének napján, május 10-én, és a döntő estéjén, 14-én is élőben jelentkezik az Elővízió című felvezető műsor a KIOSK elől, koncertekkel és számos érdekességgel.

Kedden Oláh Gergő, valamint Berkes Olivér és Tóth Andi lép fel, szombaton pedig a Kállay Saunders Band, Petruska András, Ív és Gáspár Laci áll színpadra.

És ezeket olvastad már?