Létrehozva: 2019.02.18.

Mátészalkai kávéházba kerülnek Tony Curtis ereklyéi!

Idén nyáron Mátészalkán nyílik meg az a kávézó, amit hétköznapi dekoráció helyett a hollywoodi világsztár, Tony Curtis ereklyéi díszítenek majd! A 2010-ben elhunyt világsztár özvegye személyesen bólintott rá a tervekre, és már el is juttatta az ötletgazdáknak a több doboznyi emléket.

Magyarország büszkeségének, Tony Curtisnek az ereklyéivel díszített kávéház nyílik Mátészalkán, a Kossuth utcában!

A világhírű hollywoodi színész, a nők bálványa ugyanis magyar gyökerekkel rendelkezett, és bár ő maga már Amerikában született, többször is járt apja szülővárosában, Mátészalkán.

A település lakói rendkívül büszkék földijükre, nem csoda, hogy Hanusi Péter polgármester és Cservenyák László, a városban található Szatmári Múzeum igazgatója úgy gondolták, méltó emléket állítanak Tony Curtisnek.

A szervezést hamar el is kezdték: ahogy a Magyar Nemzet is hírül adta, a két férfi tavaly nyáron az Egyesült Államokban járt, ahol felkeresték a színész özvegyét.

Jill asszony eleinte bizalmatlanul fogadta a látogatókat, ám amikor meglátta a kávézó terveit, elérzékenyült, és támogatásáról biztosította Cservenyákékat.

Könnyezve idézte fel, hogy férje a halálos ágyán Los Angelesben egy magyar altatódalt dúdolt.

Jill Curtis a rendelkezésükre bocsátott számtalan ereklyét, amit az idei nyári avatás után bárki megérinthet majd.

Folytatás a következő oldalon


A díszünnepségen az özvegy is részt vesz, és boldog, amiért Magyarországon ápolják szeretett férje emlékét.

Tavaly nyáron Hanusi Péter polgármester és Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója Bokor Balázs egykori Los Angeles-i főkonzul segítségével jutottak el Amerikába, ahol ellátogattak a Hollywoodi Hírességek Sétányára is, Tony Curtis csillagához.

Hanusi Péter polgármester és Cservenyák László óvatosan bontogatták a világhírű színész ereklyéit tartalmazó dobozokat, melyeket Tony Curtis özvegye ajándékozott nekik.

Előkerült a színész egyik öltönye. Curtis felesége, Jill ezen kívül számos olyan ruhát és jelmezt ajándékozott Mátészalkának, amit a legenda a filmjeiben viselt.


Íme, az egyik olyan festmény, amit Tony Curtis festett. A színész ebben is tehetséges volt. A mű a nyári avató után a kávéház falát díszíti majd.

A Golden Globe-díjas színész világéletében szerény volt, nem szállt el a sikertől, ám volt egy szenvedélye, imádta az autókat. Az egyik járgányához "ITSTONY" vagyis "Itt van Tony" feliratú rendszámot készíttetett Nevada államban. 


Curtis 2008-ban, két évvel a halála előtt megírta a Hollywood hercege című önéletrajzi könyvét. A színész kora férfi-szexszimbóluma volt, nők milliói rajongtak érte, kalandos életét pedig egy életrajzíró segítségével még időben papírra vetette.

2006-ban George W. Bush amerikai elnök feleségével, Laurával és Tony Curtisszel együtt nézte meg a Fehér Házban az Andy Vajna nevével fémjelzett Szabadság, szerelem című filmet. Ennek apropóján köszönőlevelet írt a színésznek, aki a vetítésre az egyik saját készítésű festményét adta ajándékba az elnöknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor