Létrehozva: 2018.10.05.

Ma este minden kiderül: Ki lesz a TV2 bajnoka?

Hosszú heteken át küzdöttek, hol egyéniben, hol csapatban bizonyították rátermettségüket. Már csak ketten maradtak!

Ma este eldől, hogy a heteken át tartó küzdelmek után végül ki nyeri meg a MasterChef VIP döntőjét. Janicsák Veca és Kondákor Zsófi hosszú utat jártak be a TV2 főzőshow-jában. Nyíri Szása szerint biztosan hajszálnyi lesz a különbség, ami egyikük vagy másikjuk győzelméhez vezet majd, hiszen mindketten rengeteget fejlődtek.

"Janicsák Vecának ugyanaz volt a legnagyobb ellensége, mint ami a legnagyobb előnye is volt. Hihetetlen precizitással állt neki minden feladatnak és ez gyakran az idő rovására ment. Neki azt kellett megtanulnia, hogy néha elengedje a maximalizmust és ez sikerült is neki. Remek érzéke van a gasztronómiához és képes volt a lehetetlen helyzetekből is előnyt kovácsolni a verseny alatt”

- summázta véleményét az énekesnőről a MasterChef VIP zsűritagja, aki ugyanilyen jó véleménnyel van Kondákor Zsófiról is.

"Zsófinál a kezdetektől látszott, hogy nagyon elszánt és rengeteget készült már a verseny előtt is. A forgatások alatt pedig minden instrukciónkra nagyon figyelt és folyamatosan építette bele ételeibe a tanultakat. Mindketten nagyon megérdemelnék a győzelmet és annyit mondanék:

ha valamikor a jövőben pályát szeretnének módosítani, az Aranykaviár konyhájának ajtaja nyitva áll előttük

- tette hozzá nevetve a mesterséf.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell