Létrehozva: 2020.02.29.

Különleges szertartással készül A Dal 2020 versenyzője

A fiatal énekesnő nem mindennapi helyzetbe csöppent, egyik dalával ugyanis már biztosan bejutott a verseny március 7-i döntőjébe. Szombaton viszont egy másik formációval áll színpadra az elődöntőben.

Hármat szökken a levegőbe, majd kifújja a levegőt – így készül minden fellépésére Orsovai Reni, aki két szerzeménnyel is elindult A Dal 2020-on.

Fotó: Facebook

Nos, a különleges szertartás eddig bevált, Reni ugyanis Rácz Gergővel közös dalával már bejutott a március 7-i fináléba. Sőt, a Mostantól című sláger felrobbantotta az internetet, már több mint 10 millió megtekintésnél jár. A fiatal tehetség ma este a Nene énekesnőjeként áll színpadra, és a Későre jár című dallal is minden esélye megvan arra, hogy bekerüljön a döntőbe.

„Fontos hangsúlyoznom, én ezt nem egy versenynek fogom fel, hanem inkább egy lehetőségnek, hogy bizonyíthassak és adhassak a közönségnek. Ezt a különleges szertartást egyébként a párom javasolta, és működik! Kíváncsi vagyok, hogy a zsűri észrevette-e már, ahogy ott ugrálok a színpadon” – mondta a Ripost-nak Reni, aki édesapjától örökölte a zene szeretetét. Sorsa már gyerekkorában megpecsételődött, mindössze 6 éves volt, amikor zongorázni kezdett.

„A legnagyobb álmom, hogy egy koncerten halljam, ahogy a közönség velem együtt énekli a dalomat, ez rendkívül felemelő érzés lenne, bár nem vagyok az a típusú ember, aki nagyon előre tervezi az életét” – árulta el a Ripost-nak Reni, akinek fenekestül felfordult az élete A Dal 2020 óta.

Ha Reninek összejön a végső győzelem 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Emlékszel még a Két pasi meg egy kicsi gyereksztárjára? Sokkoló fotók láttak napvilágot róla

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja