Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.02.

Kulisszatitkok Dominikáról: betegen kezdte a forgatást Palik László

Lapunk exkluzív interjút készített az Exatlon címû új mûsor házigazdájával, és elsõ kézbõl mutatja be a dominikai forgatás helyszínét, illetve kulisszatitkait.

Ma, azaz szerda este kezdetét veszi a TV2 új, extrém sportreality műsora, az Exatlon Hungary, ahol a Bajnokok és a Kihívók csapata mérkőzik meg egymással. Palik László 8 év után tér vissza a televíziók képernyőjére, és bár sokat habozott, hogy elvállalja a műsort, végül beadta a derekát. A %Ripost% -nak sikerült utolérnie Dominikán a műsorvezetőt. Megtudtuk, hogy nagyon élvezi a forgatásokat és a közös munkát a több mint 1000 főt számláló stábbal, de már az első napot egy betegséggel zárta.

„Nagyon lelkes a stáb, rettentően élvezem a forgatást, egy pillanatra sem bántam meg, hogy 8 év után kötélnek álltam és elvállaltam ezt a műsort" – kezdte Palik, aki azt is elárulta, hogy a fárasztó napok egyáltalán nem szegik kedvét, örül annak, hogy visszacsöppent a régi kerékvágásba, sőt komoly izgalmakat ígér már a ma esti adásra is.

„Bár nyilván hazudnék, ha azt mondanám, nem fárasztó a dolog, de nem erre figyelünk. Hatalmas küzdelmek folytak már az első játékban, érdekes figyelni, hogyan kovácsolódnak egy csapattá a játékosok, ki-mennyire taktikázik, kit mennyire ragadnak el az érzelmei. Már az induláskor lesz minden, ezt megígérhetem.

Jól tükrözi azt, hogy milyen is a verseny, hogy az első nap végére szinte semmi hangom nem maradt, annyit ordítottam, de ez a műfaj már csak ilyen

– fogalmazott a műsorvezető, akihez torokgyulladása miatt végül orvost kellett hívnia a stábnak.

A versenyzőknek is mindig a maximumot kell nyújtaniuk, hiszen 22 különböző színkóddal ellátott akadálypályán, azaz parkouron kell megküzdeniük egymással, amit minden esetben egy ügyességi feladat zár le.  A verseny alapját az egymás elleni megmérettetések adják, ahol mindenki csak magára számíthat, mégis a csapatnak egy célért kell küzdenie, és együtt kell gondolkoznia.

Ha kíváncsi vagy a további kulisszatitkokra, arra, hogy milyen körülmények között kell élniük, és milyen szigorú szabályokat kell betartaniuk a versenyzőknek, akkor keresd a %Ripost% napilap szerdai számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor