Létrehozva: 2019.02.07.

Komoly ellentétek: így vélekedik zsűritársáról Vincze Lilla

A Dal idei zsûrije olykor szokatlanul kemény kritikákat fogalmaz meg, ilyenkor Vincze Lilla pár kedves szóval próbálja csillapítani az indulatokat. Az énekesnõ ennek ellenére úgy érzi, jó csapatot alkotnak így négyen.

Feléhez érkezett A Dal 2019 műsora, és lassan kiderül, hogy melyik lesz Magyarország legjobb dala, és ki képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon Izraelben. A show-ban az ismert előadók mellett új zenészeket is megismerhetett a közönség, ráadásul a zsűriben is komoly változás történt.

Vincze Lilla és Nagy Feró egymás ellentéteinek bizonyulnak, míg az énekesnő tapintatosan értékeli a produkciókat, addig a Beatrice frontembere kendőzetlenül fogalmazza meg a kritikákat. Lilla most a %Ripost%-nak elárulta, mit gondol Feró szókimondó stílusáról.

"Úgy gondolom, hogy nem véletlenül négyünket választották erre a feladatra. Mind a saját személyiségünket, habitusunkat hozzuk az értékelések során.

Lehet, hogy Feró olykor nyersen fogalmaz, de ő is csak az őszinte véleményét mondja, szóval ezzel nincs baj

- kezdte Lilla, aki véleményével minden versenyzőt próbál inspirálni, hiszen tudja, hogy milyen kemény munka van egy-egy produkció mögött.

"Mivel a lelkünkkel is dolgozunk az előadói tevékenység során, fontos, hogy kicsit pszichológusként viselkedjek a versenyzőkkel, és a tanítványaimmal. Ezért sokszor árnyaltabban, metaforikusan bírálok, mert nem akarok senkit sem megbántani, sőt örömmel dicsérek, és inspirálni szeretném a tehetségeket a fejlődésben" - fogalmazott az énekesnő.

Ha kíváncsi vagy mi erről Nagy Feró véleménye, akkor keresd a csütörtöki %Ripost% napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor