Létrehozva: 2021.09.03.

„Megmutattam, miről is szól ez” – Köllő Babett visszavágott Majkának

Szombaton kezdődik a Sztárban Sztár leszek! új évada! Az idei előválogatók is sikeresek voltak, többek között Köllő Babett is megmutatta, mit tud.

Szeptember 4-én, szombaton kezdődik a Sztárban Sztár leszek! vadonatúj évada! Az idei előválogatók is sikeresek voltak, hiszen rengeteg tehetség kopogtatott a TV2 stúdiójának ajtaján – és persze nem volt hiány humoros vagy éppen meghökkentő karakterekből sem.

Csuti Csaba tíz éve járja az országot, és különböző vidéki rendezvényeken lép fel. A műszaki karbantartó a válogatóra Oszvald Marikának öltözve érkezett, és női hangon adott elő egy operettrészletet. Meglepő módon a zsűri soraiban ülő Köllő Babett táncra perdült vele a színpadon, és óriási show-t nyomott le.

Fotó: TV2

„Magyarországon az operett műfaját sokan lenézik, és nem tartják egyenértékűnek a prózai színészettel. Azt hiszem, ennek politikai okai is lehetnek, hiszen a rendszerváltás előtt divat volt kifigurázni a benne szereplő arisztokráciát. Egy operettben rendkívüli koncentrációra van szükség, a színpadon nem csak beszélni, de táncolni és énekelni kell. Majka többször jelezte felém, hogy szerinte az operettnek nincs helye egy ilyen műsorban, ezért úgy döntöttem, hogy bebizonyítom neki, milyen nagy fizikai állóképességre van szükség ilyenkor. A produkció közben cigánykerekeztem, spárgáztam, egyszóval megmutattam, miről is szól ez a műfaj” – mondta el a Metropolnak Köllő Babett.

A színésznő nagyon élvezte a Sztárban Sztár leszek! előválogatóit, jóllehet, heteken át reggeltől estig a stúdióban teltek a napjaik.

„Óriási öröm volt, amikor találkoztunk egy-egy jó karakterrel, tehetséggel, de voltak vicces produkciók is, nem is kevés! Sokszor már fájt a rekeszizmom a röhögéstől, a sminkesem pedig rám szólt, mert többször lefolyt a sminkem a sok nevetéstől. Viszont akadtak kifejezetten félelmetes jelentkezők is, akiktől még mi is megijedtünk. Nem akarok részleteket elárulni, de megígérhetem, hogy rengeteg izgalomra számíthatnak a nézők!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor